Platen, August von: Ich fühle Woch an Woche

Ich fühle Woch an Woche mir verstreichen,

Und kann mich nicht von dir, Venedig, trennen:

Hör ich Fusina, hör ich Mestre nennen,

So scheint ein Frost mir durch die Brust zu schleichen.

Stets mehr empfind ich dich als ohnegleichen,

Seit mir's gelingt, dich mehr und mehr zu kennen:

Im Tiefsten fühl ich meine Seele brennen,

Die Großes sieht und Großes will erreichen.

Welch eine Fülle wohnt von Kraft und Milde

Sogar im Marmor hier, im spröden, kalten,

Und in so manchem tiefgekühlten Bilde!

Doch um noch mehr zu fesseln mich, zu halten,

So mischt sich unter jene Kunstgebilde

Die schönste Blüte lebender Gestalten.

Érzem, amint a gyors hetek szaladnak,

s nem tudok tőled megválni, Velence;

Fusina, Mestre neve jut eszembe,

és megdermeszt tőle valami vad fagy.

Páratlan város, mind páratlanabb vagy,

minél mélyebben pillantok szívedbe;

kigyúlt lelkemnek csak nő lángja egyre;

nagyságot lát, és rabja lett a nagynak.

Mennyi erő és mennyi büszke báj gyúl

a jég márványban, képek színfalán itt

felém a szépség mennyi kincse tárul!

S hogy hozzád kössön, itt marasztva váltig,

remekeiddel versenyt, ráadásul

pompás testek dús tavasza virágzik.