Rilke, Rainer Maria: A kurtizán (Die Kurtisane in Hungarian)

Venedigs Sonne wird in meinem Haar

ein Gold bereiten: aller Alchemie

erlauchten Ausgang. Meine Brauen, die

den Brücken gleichen, siehst du sie

hinführen ob der lautlosen Gefahr

der Augen, die ein heimlicher Verkehr

an die Kanäle schließt, so daß das Meer

in ihnen steigt und fällt und wechselt. Wer

mich einmal sah, beneidet meinen Hund,

weil sich auf ihm oft in zerstreuter Pause

die Hand, die nie an keiner Glut verkohlt,

die unverwundbare, geschmückt, erholt -.

Und Knaben, Hoffnungen aus altem Hause,

gehn wie an Gift an meinem Mund zugrund.

Velence napja olvaszt aranyat

hajamban: alkímiák vakmerő

végcélját. Nézd hídboltként ívelő

szemöldököm, néma örvényt vető

vészes szemem fölött míg áthalad,

mit összeköt egy titkos vezeték

a csatornákkal is, úgyhogy a kék

tenger benne árad s apad. Szemét

ki rám veti, kutyám irigyli már,

melyet szórakozottan simogatnak,

mik el nem égnek máglya lángjain,

sebezhetetlen, gyűrűs ujjaim. –

S ősi házból reményteljes fiaknak

lesz ajkam pusztító méregpohár.