Rilke, Rainer Maria: Szonettek Orfeuszhoz I. 14 (Die sonette an Orpheus I 14 in Hungarian)

Wir gehen um mit Blume, Weinblatt, Frucht.

Sie sprechen nicht die Sprache nur des Jahres.

Aus Dunkel steigt ein buntes Offenbares

und hat vielleicht den Glanz der Eifersucht

der Toten an sich, die die Erde stärken.

Was wissen wir von ihrem Teil an dem?

Es ist seit lange ihre Art, den Lehm

mit ihnem freien Marke zu durchmärken.

Nun fragt sich nur: tun sie es gern?...

Drängt diese Frucht, ein Werk von schweren Sklaven,

geballt zu uns empor, zu ihren Herrn?

Sind sie die Herrn, die bei den Wurzeln schlafen,

und gönnen uns aus ihren Überflüssen

dies Zwischending aus stummer Kraft und Küssen?

Kört járt velünk szőlő, gyümölcs, virág.

S ők nem csupán az év nyelvén beszélnek.

Színvallásai mind a Mélysötétnek,

s tán féltékenység fénylik rajtuk át,

a holtaké, kiktől a föld megérik.

Mit tudjuk, értünk mit művelnek ők?

Régi szokásuk szabad agyvelőt

tölteni szét az agyag velejéig.

Kérdhetnéd: szívesen teszik?...

A telt gyümölcs rabszolga műveként ér

hozzánk, az úrhoz, a földfelszinig?

Vagy ő az úr, ki alszik a gyökérnél,

s fölöslegéből ajándékozódhat

iker-műve erőnek s néma csóknak?