Rilke, Rainer Maria: Előre elvesztett (Du im voraus verlorne Geliebte in Hungarian)

Du im Voraus

verlorne Geliebte, Nimmergekommene,

nicht weiß ich, welche Töne dir lieb sind.

Nicht mehr versuch ich, dich, wenn das Kommende wogt,

zu erkennen. Alle die großen

Bilder in mir, im Fernen erfahrene Landschaft,

Städte und Türme und Brücken und un-

vermutete Wendung der Wege

und das Gewaltige jener von Göttern

einst durchwachsenen Länder:

steigt zur Bedeutung in mir

deiner, Entgehende, an.

Ach, die Gärten bist du,

ach, ich sah sie mit solcher

Hoffnung. Ein offenes Fenster

im Landhaus - , und du tratest beinahe

mir nachdenklich heran. Gassen fand ich, -

du warst sie gerade gegangen,

und die Spiegel manchmal der Läden der Händler

waren noch schwindlich von dir und gaben erschrocken

mein zu plötzliches Bild. - Wer weiß, ob derselbe

Vogel nicht hinklang durch uns

gestern, einzeln, im Abend?

Te, már előre

elvesztett Kedves, Soha-Elnemjövő,

nem tudom, milyen hang kedves tenéked.

Már meg se kisérlem, ha forrong az eljövendő,

hogy felismerjelek. Mind a

nagy képek bennem, a messzi megismert tájban,

városok és tornyok és hidak és el-

kanyarodó nemvárt utcák

és a nagysága ama egykoron

istenekkel benőtt országoknak:

mindez a Te jelentéseddé

tágul bennem, Menekülő.

Ó, te vagy a kertek,

ó, oly nagy reménnyel

láttam. Nyitott ablak

a nyaralóban-, és te tünődőn

szinte hozzám léptél. Utcákat találtam, —

te jártál bennük éppen,

s olykor a kirakatüvegek tükrei

még tőled szédültek s ijedten verték vissza

az én hirtelen jött képemet. Ki tudja, tán ugyanaz

a madárhang csengett rajtunk át

tegnap, külön-külön, az estben?