Rilke, Rainer Maria: Letzter Abend

(Aus dem Besitze Frau Nonnas)

Und Nacht und fernes Fahren; denn der Train
des ganzen Heeres  zog am Park vorüber.
Er aber hob den Blick vom Clavecin
und spielte noch und sah zu ihr hinüber

beinah wie man in einen Spiegel schaut:
so sehr erfüllt von seinen jungen Zügen
und wissend, wie sie seine Trauer trügen,
schön und verführender bei jedem Laut.

Doch plötzlich wars, als ob sich das verwische:
sie stand wie mühsam in der Fensternische
und hielt des Herzens drängendes Geklopf.

Sein Spiel gab nach. Von draußen wehte Frische.
Und seltsam fremd stand auf dem Spiegeltische
der schwarze Tschako mit dem Totenkopf.

(Nonnas asszony birtokában)

És éj és messze zörgés; mert a had
s a trén a park alatt vonult előre.
A férfi pillantása fennakadt,
s míg zongorázott, átnézett a nőre.

már majdnem úgy, ahogy tükörbe néznek:
betelve minden arcvonással egyben,
és tudva, terhét hogy vennék a vésznek,
még csábítóbban, hangról-hangra szebben.

Egyszerre mintha mindez elmosódnék:
a nő az ablakrésben áll, - talán
szívébe fojtott egy-egy árva szót még.

A dal lehalt. A kert felől bevágó
friss szélben ott sötétlett asztalán
a halálfejjel ékes furcsa csákó.