Serner, Walter: Letzte Lockerung (Manifest)

1.Um einen Feuerball rast eine Kotkugel, auf der Damenseidenstrümpfe verkauft und Gauguins geschätzt werden. Ein fürwahr überaus betrüblicher Aspekt, der aber immer ­ hin ein wenig unterschiedlich ist: Seidenstrümpfe können be—griffen werden, Gauguins nicht. (Bernheim als prestigieuser Biologe zu imaginieren.) Die tausend Kleingehirn ­ Rastas ernbêtantester Observanz, welche erigierten Bourgeoi s - Zeigefingern Feuilleton ­spalten servieren (o pastoses Gepinkel !), um Geidfliisse zu Lockern, haben dieserhalb Verwahrlosungen angerichtet, die noch heute manche Dame zu kurz kommen lassen. (Man reflektiere drei Minuten über die Psychose schlecht behandelter Optik; klinisches Symptom, primär: Unterschätzung der Seidenstrümpfe; sekundär: Verdauungsbeschwerden.)  

2.Was dürfte das erste Gehirn, das auf den Globus geriet, getan haben? Vermutlich erstaunte es über seine Anwesenheit und wusste mit sich und dem schmutzigen Vehikel unter seinen Füssen nichts anzufangen. Inzwischen hat man sich an das Gehirn ge ­ wöhnt, indem man es so unwichtig nimmt, dass man es nicht einmal ignoriert, aus sich einen Rasta gemacht (zu unterst: schwärzlicher Pole; zu oberst: etwa Senats ­ präsident) und aus der mit Unrecht so beliebten Natur eine Kulisse für ein wahrhaftig sehr starkes Stück. Dieser zweifellos nicht sonderlich heroische Ausweg aus einem immer noch nicht weidlich genug gewürdigten Dilemma ist zwar vollends reizlos ge ­ worden, seit er so völlig absehbar ist (wie infantil ist eine Personenwage!), aber eben deshalb sehr geeignet, gewisse Prozeduren vorzunehmen.  

3.Auch einem Lokomotivführer fällt es jährlich wenigstens einmaI ein, dass seine Be z iehungen zur Lokomotive durchaus nicht zwingend sind und dass er von seinem Ehgespons nicht viel mehr weiss als nach jener warmen Nacht im Bois. (Hatte ich La Villette genannt oder die Theresienwiese, so wären beide Beziehungen gänzlich illusorisch. Fingerzeig für Habilitanten : „Ueber topographische Anatomie, psychischen Luftwechsel und Verwandtes".) Im Hotel Ronceroy oder in Picadilly kommt es hin ­ gegen bereits vor, dass es verteufelt unklar wird, warum man jetzt gerade auf seine Hand glotzt und tiriliert, sich kratzen hört und seinen Speichel liebt. Diesem scheinbar so friedlichen Exempel ist die Möglichkeit, dass das penetrante Gefühl der Langeweile zu einem Gedanken über ihre Ursache sich emporturnt, am dicksten. Solch ein lieb ­ licher Moment arrangiert den Desperado (o was für ein Süsser !), der als Prophet, Künstler, Anarchist, Staatsmann etc., kurz als Rasta Unfug treibt.

4.Napoleon, ein doch wirklich tüchtiger Junge, behauptete unverantwortlicher Weise, der wahre Beruf des Menschen sei, den Acker zu bestellen. Wieso? Fiel ein Pflug vom Himmel? Aber etwas hat der homo doch mitbekommen, supponiere ich mir eine liebesunterernährte Damenstimme. Nun, jedenfalls nicht das Ackern; und Kt-alter und Früchte sind schliesslich auch schon damais dagewesen. (Bitte hier bei den deutschen Biogeneten nachzulesen, warum ich Unrecht habe. Es wird jedoch sehr langweilen. Deshalb habe ich recht.) Letzthin also: auch Napoleon, der ansonsten sehr erfreulich frische Hemmungslosigkeiten äusserte, war streckenweise Stimmungsathlet. Schade. Sehr schade.  

5.All es ist nämlich rastaquèresk, meine lieben Leute. Jeder ist (mehr oder weniger) ein überaus luftiges Oebilde, dieu merci. (Nur nebenbei: meine Ounst dem Tüchtigen, der mir nachweist, dass etwas letztlich nicht willkürlioh ais Norm herumspritzt!) Anders würde tibrigens ein epidemisches Krepieren anheben, Diagnose: rabiate Lange- weft; oder: panlsche Resignation; oder: transzendentales Ressentiment etc. (Kann, beliebig fortgesetzt, zum Register sämtlicher unbegabter Zustände erhoben werden !) Der jeweilige landläufige Etat der bewohnten Erdoberfläche ist deshalb lediglich das folgerichtige Resultat einer unerträglich gewordenen Langeweile. Langeweile: nur ais harmlosestes Wort! Jeder suche sich die ihm schmackhafteste Vokabel für seine Minderwertigkeit! (Herziges Sujet für ein scharfes Pfänderspiel!!)

6.Es ist allgemein bekannt, dass ein Hund keine Hängematte ist; weniger, dass ohne diese zarte Hypothese Malern die Schmierfaust herunterfiele; und überhaupt nicht, dass Interjektionen am treffendsten sind: Weltanschauungen sind Vokabelmischungen... Sapristi, hier muss die Prozedur ein wenig erweitert werden. (Kleines Bild: Ieichte Kraneotomie !) Nun : aile Stilisten sind nicht einmal Esel. Denn Stil ist mir eine Verlegenheitsgeste wildester Struktur. Und da Verlegenheit (nach kurzer Beschlafung) sich als perfekteste Reue über sich selber entschält, ist merkbar, dass die Stiiisten aus Besorgnis, für Esel gehalten zu werden, sich um vieles schlechter als diese benehmen. (Esel haben nämiich zwei weitaus überragende Eigenschaften: sie sind störrisch und faul.) Der Unterschied zwischen Paul Oskar Hoeker, Dostojewskiy, Roda-Roda und Wedekind blaut daher lediglich in der Contenance innerhalb der besagten Verlegenh eitsgeste. Ob einer in richtig funktionierenden Trochäen oder sonstwie bilderstrotzend (aile Bilder sind plausibel!) oder sozusagen naturalistisch mir vorsäuselt. dass ihm libel war, und, seit er es schwarz auf weirs hat, besser wurde, oder, dass ihm zwar wohl war (schau, schau !), aber übel wurde, als er das nicht mehr begriff (teremtete !) : es ist immer dieselbe untereselhafte Anstrengung, aus der Verlegenheit sich ziehen zu wollen, indem man sie (stiiisierend, ogottogotto) — gestaltet. Grässliches Wort! Das heisst: aus dem Leben, das unwahrscheinlich ist bis in die Fingerspitzen, etwas Wahr­ scheinliches machen! Ueber dieses Chaos von Dreck und Rätsel einen erlösenden Himmel stülpen ! Den Menschenmist ordnend durchduften! Ich danke!... Gibt es ein idiotischeres Bild als einen (puh!) genial stilisierenden Kopf, der bei dieser Bes chäftigung mit sich selbst kokettiert? (Nur nebenbei: 10 centimes dem Kühnen, der mir nachweist, dass das Kokettieren bei Ethbolden nicht stattfindet !) O über die so überheitere Verlegenheit, die mit einer Verbeugung vor sich selber endet! Deshalb (dieser stilisierten Krümmnng wegen) werden Phiiosophien und Romane erschwitzt, Bilder geschmiert, Piastiken gebosseit, Symphonien hervorgeächzt und Religionen ge­ startet. Welch ein erschütternder Ehrgeiz, zumal diese eitlen Eseleien durchwegs gründ-lich (sc. besonders in deutschen Gauen) missglückt Sind. Alles Unfug

7.Die schönste Landschaft, die ich kenne, ist das Café Barratte bei den Pariser Hallen. Ans zwei Gründen. Ich machte daselbst die Bekanntschaft Oermaines, die u, a. zischte: „C'est possible que je serais bonne, si je saurais pourquoi . Hämisch gestehe ich es ein: ich erblasste vor Freude. Und dann hat in diesem freundlichen Lokal Jean Kar­ topaïtès, der sonst nur mit Herren ohne Stehkragen sich einliess, den Verkehr mit mir brisk abgebrochen, weil ich so unvorsichtig war, den Namen Picasso fallen zu lassen.

8.Ach die lieben weissen Porzellanteller Denn... Nun denn: ehemals wollte man, was man nicht aussprechen zu können vorgab, also gar nicht hatte, malerisch vermitteln (juchhu! Als ob man auch nur eine Vizekönigin fein säuberlich abkonterfeien könnte wenn man nicht wüsste, dass sie kein Fauteuil ist. Siehe Hangematte !) Wohin diese Sudelburschen geraten würden, wenn sie aufhörten, Oelphotos zu wichsen, war somit längst vorabzulächeln. (Hinter die Ohren: mehr Mädchen, bitte, mehr Mädchen) Aber die Impressionen ! Nun, was ist erreicht, wenn man nach heftigem Blinzeln sich zu­ rechtbauen kann, dass jener Kartoffeivertilger auch nur eine Kuhe ersah, aber erst so sich vorzublähen vermochte, dass es seine Kuhe gewesen sei, eine ganz besondere Kuhe, kurz: d i e Kuh u n d erlösend ? (teremtete!) Aber die Expressionen I Haho: w as ist erreicht, wenn man gefixt sieht, was ein Adjektiv leistet, und, da es auch diesem bisher missgiückt ist, orientierend zu wirken, also noch ungemalt schon missglückt wäre? Aber die Cubisten, die Futuristen i Hoppla : die Champions dieser geradezu ultraviolett missgiückten Pinselritte liessen zwar ausbiasen, sie würden die (puh !) — liberatio gleichsam von der hohen Stilschaukel herab landen (Trapezritt! Trapezritt! Etwa so: ,Wir werden diese Verlegenheit schon schaukeln !'), erreichten aber nicht nur, dass nicht einmal ein Chignon ins Schaukeln geriet, sondern vielmehr gerade die wildesten Esel in geregeltem Trapp arrivierten (O wurfbesprungener Sagot! etc. pp. pp.) Unfug ! Unfug !

9.Das unter 8 im Grunde bereits für schlecht Erwachsene geredet: Fibelhaftes, ausser­ordentlich Fibelhaftes! Immerhin noch zur Vorsicht zu notieren, meine Kleinen:
a./ Piastik: sehr unhantliches Spielzeug, verschärft durch rnetaphysischen Augen ­ aufschlag.
b./ Musike: Pantopon- oder Sexualersatz. (Längst unterfibelhaft !)
c./ Lyrik: ein Knabe befindet sich in der Klemme. Rezept: frage ihn, von welcher er träumt, und du kannst ihm sages, mit welcher er nicht geschlafen hat. (Selbst­ verständlich befindet man sich stets in der Klemm; in der c-Klemme aber hat man sich denn doch nicht mehr zu befinden 1)
d./ Roman und so: die Herren reden wie am Spiess oder neuerdings überhaupt nicht mehr. Noch ein wenig Schweiss und die Sache glückt: Belletristik! (Am Spiess befindet man sich gar oft. Aber ein Samuel Fischer-Band ist ein zu zeit­raubendes Mittel, die Luftlinie Syrakus-Butterbrot-Zentralheizung herzustellen.) In summa, meine Kleinen: die Kunst war eine Kinderkrankheit.

10.hat man nie einen Gedanken. Bestenfalls tut der Oedanke so, als ob. (Irnmer aber sein Einherredner !) Jedes Wort ist eine Blamage, wohlgemerkt. Man blast immer nur Sätze zirkusähnlichsten Schwunges über eine Kettenbrücke (oder auch: Schlüchte, Pflanzen, Betten). Günstiger Vorschlag: man figuriere sich vor dem Einschlafen mit heftigster DeutIichkeit den psychischen Endzustand eines Selbsttöters, der durch eine Kugel sich endlich Selbstbewusstsein einloten will. Es gelingt aber nur, wenn man sich zuvor blamiert. Schwer blamiert. Entsetzlich blamiert. Oanz masslos blamiert. So grauenhaft blamiert, dass alles mitblamiert ist. Dass jeder metaphorisch auf den - Hintern fällt. Und niest. 

11.Interjektionnen sind am treffendsten (Ach die lieben weissen Porzellanteller!)... Man muss diese Amphibien und Lurche, die sich für zu gut halten, Esel zu sein, zur Raison bringen, indem man sie ihnen austreibt ! Auspeitscht ! Man muss dieses schauderhafte, überlebensgrosse Ansichtskartenblau, das diese trüben Rastas an den He- Ho- Hu- Ha- (wie bitte?) Himmel hinaufgelogen haben, herunterfetzen ! Man muss sein Haupt zag, aber sicher an das des Nachbarn titschen wie an ein faules Ei (gut gut.) Man muss das gänzlich Unbeschreibliche, das durchaus Unaussprechbare so unerträgiich nah heranbrüllen, dass kein Hund länger so gescheit daherleben möchte, sondern viel dümmer! Dass alles den Verstand verlieren und ihren Kopf wiederbekommen ! Man muss ihnen die Pfannkuchen, die Bibelsprüche, die Mädchen busen, die Prozente, die Gauguins, die Rotztücher, die Strumpfbänder, die Schrräpse, die Abortdeckel, die Westen. die Wanzen, all das Zeugs, das sie gleichzeitig denken , tun und wälzen, so scharf hinter einander vor den Kinnbogen schieben, dass ihnen endlich so wohl wird, wie ihnen bislang bloss schwappig war. Man muss. Man muss eben. Teremtete ! 

12.Damenseidenstrümpfe sind unschätzbar. Eine Vizekönigin ist ein Fauteuil. Weltan­schauungen sind Vokabelmischungen. Ein Hund ist eine Hängematte L'art est mort Vive Dada!

1.Egy tűzlabda körül sárgolyó száguld, melyen női selyemharisnyákat árulnak és gauguineket becsülnek. Valóban szerfelett elszomorító szempont, mely mindazonáltal mégis egy kicsit különböző: a selyemharisnyákat fel lehet fogni, a gauguineket nem. (Képzeljük Bernheimet elismert biológusnak.) Az ezer kisagyú raszta a legbosszantóbb szokásokkal, akik merev burzsoá-mutatóujjal szolgálnak fel tárcahasábokat (ó, pasztózus pisálás), hogy pénzfolyamokat csaljanak elő, s ezért olyan elhanyagoltságot keltettek, hogy attól egyes hölgyek még ma is rosszul járnak. (Reflektáljunk három percig a félrekezelt optika pszichózisára; klinikai tünet, elsősorban: a selyemharisnyák alábecslése; másodsorban: emésztési zavarok.)

2.Vajon mit tehetett az első agy, amely a glóbuszra került? Feltehetően elcsodálkozott a jelenlétén és nem tudott mit kezdeni sem magával, sem a lába alatti koszos tragaccsal. Az ember időközben hozzászokott az agyhoz, mégpedig úgy, hogy annyira lényegtelennek tekinti, hogy még csak nem is ignorálja, saját magából rasztát csinált (legalul: sötét lengyel; legfelül: mint a szenátus elnöke), a jogtalanul igen tisztelt természetből pedig kulisszát egy olyan darabhoz, amely már tényleg több a soknál. Ez a kétségkívül nem különösebben hősies kiút egy még mindig nem eléggé istenigazából méltányolt dilemmából ugyan teljességgel érdektelenné vált, amióta tökéletesen előre látható (milyen infantilis a személymérleg!), ám éppen ezért nagyon alkalmas arra, hogy bizonyos procedúrákat foganatosítson.

3.A mozdonyvezetőnek is évente legalább egyszer eszébe jut, hogy a mozdonyhoz fűződő kapcsolatai nem éppen meggyőzőek, és hogy hitveséről nem sokkal többet tud, mint az után a forró éjszaka után Bois-ban. (Ha La Villette-et vagy Theresienwiesét mondtam volna, akkor mindkét viszony végképp illuzórikus lenne, útmutatás habilitanduszoknak: „A topográfikus anatómiáról, a pszichikai légcseréről és hasonlókról”.) A Ronceroy szállóban vagy a Picadillyn ezzel szemben már előfordul, hogy átkozottul homályossá válik, most éppen miért mered az ember a kezére és miért trillázik, miért hallja, hogy vakarózik, és miért szereti a nyálát. Ehhez a látszólag oly békés példához áll a legközelebb a lehetőség arra, hogy az unalom penetráns érzését az eredetéről szóló gondolattá tornázza elő. Egy ilyen bájos pillanat arranzsálja Desperadót (ó, de édes pofa!), aki mint próféta, művész, anarchista, államférfi, stb., szóval mint raszta garázdálkodik.

4.Napóleon, aki aztán tényleg derék fiú volt, felelőtlen módon megállapította, hogy az ember valódi hivatása a földművelés. Hogyhogy? Talán eke hullott alá az égből? Valamit azonban mégis kapiskált a homo, vélek hallani egy alultápláltan szeretethiányos női hangot. Nos, a szántás nem minden, a füvek meg a gyümölcsök pedig végül is már annak idején is megvoltak. (Kérem, olvassanak utána a német biogenétáknál, hogy miért nincs igazam. Bár nagyon unalmas lesz. Ezért van igazam.) Végül tehát: időnként még maga Napóleon is – aki egyébként nagyon örvendetesen friss gátlástalanságokat tanúsított – hangulatatléta volt. Kár. Nagy kár.

5.Minden meglehetősen rasztaszerű, kedveseim. Mindenki (többé-kevésbé) rendkívül könnyed képződmény, dieu merci. (Csak mellesleg: tiszteletem annak a derék fickónak, aki bebizonyítja nekem, hogy valami végső soron nem szándékosan fröccsen elő mint norma!) Másképp emelne fel egyébként az epidémikus krepálás. A diagnózis: rabiátus unalom; avagy: páni rezignáció; esetleg: transzcendentális neheztelés etc. (Tetszés szerint folytatva az összes tehetségtelen állapot regiszterévé telhető!) A lakott földfelszín országszerte érvényes mindenkori állapota ezért csupán elviselhetetlenné vált unalom logikus következménye. Unalom: csakis mint legártalmatlanabb szó! Mindenki keresse ki magának a számára legízletesebb szót kisebbrendűsége kifejezésére! (Hercig szüzsé kemény zálogosdihoz!)

6.Általánosan ismeretes, hogy a kutya nem függőágy; kevésbé, hogy e gyengéd hipotézis nélkül a festők elejtenék a piktorpálcát, és egyáltalán nem, hogy az interjekciók a legtalálóbbak: a világnézetek szókeverékek … Sapristi, most a procedúrát kissé tágítani kell. (Apró kép: könnyed kraneotómia!) Nos: a stiliszták még csak nem is szamarak. Mert a stílus csak a legvadabb struktúra zavarát jelző gesztus. S mivel a zavarodottság (rövid kábulat után) önmagunk legtökéletesebb megbánásaként lepleződik le, észrevehető, hogy a stiliszták afölötti aggodalmukban, hogy szamárnak tartják őket, sokkal rosszabbul viselkednek a szamaraknál. (A szamaraknak ugyanis van két messze kimagasló tulajdonságuk: csökönyösek és lusták.) A Paul Oskar Hoeker, Dosztojevszkij, Roda-Roda és Wedekind közötti különbség ezért csupán a mondott zavarodottsági gesztusokon belüli contennance-ban kéklik. Hogy valaki helyesen működő trocheusokban vagy képektől másképpen duzzadón (minden kép plauzibilis!) vagy úgymond naturalisztikusan susogja nekem, hogy rosszul volt, és mióta feketén-fehéren megírta, jobban lett, vagy hogy ugyan jól volt (nézd csak, nézd csak!), de rosszul lett, amikor már nem értette (teremtete!)* : ez mindig ugyanaz a szamarak közöttihez hasonló erőfeszítés, amellyel ki akarja húzni magát a zavarodottságból, azáltal, hogy (stilizálva, ogottogotto/jajisapista) – létrehozza. Förtelmes szó! Azt jelenti: az életből, amely az ujjunk hegyéig valószínűtlen, valami valószínűt csinálni! Megváltó eget borítani e mocsokból és rejtélyből álló káosz fölé! Az emberi szemetet rendezőleg beillatosítani! Köszönöm! … Létezik-e idiótább kép, mint a (fú!) zseniálisan stilizáló fej, amely e foglalatossága közben saját magával kokettál? (Csak mellesleg: 10 centime annak a vakmerőnek, aki bebizonyítja nekem, hogy a kokettálás Ethboldennél nem megy végbe!) Ó, arról az olyannyira túl vidám zavarodottságról, amely a saját maga előtti meghajlással végződik! Ezért (e stilizált meggörbülés miatt) izzadnak ki filozófiákat és regényeket, ezért kennek képeket, fabrikálnak szobrokat, nyekergetnek szimfóniákat és indítanak vallásokat. Minő megrázó becsvágy, kivált, ha ezek a hiú szamárságok kivétel nélkül alaposan (sc. főleg a német vidékeken) balul ütöttek ki. Csupa rosszaság!

7.A legszebb táj, amit ismerek, a Café Barratte a párizsi csarnokoknál. Két okból. Ott kötöttem ismeretséget Germaine-nel, aki többek között ezt susogta: „C'est possible que je sarais bonne, si je saurais pourquoi.” Kajánul bevallom: elsápadtam az örömtől. Azután pedig ezen a barátságos helyen szakította meg velem nyersen a kapcsolatot Jean Kartopaltes, aki egyébként csakis állógallér nélküli urakkal elegyedett szóba, mert olyan elővigyázatlan voltam, hogy kiejtettem a Picasso nevet.

8.Ó a kedves fehér porcelántányérok! Mert … Tehát, mert: hajdan az ember festőien akarta közvetíteni azt, amit nem volt képes kimondani, tehát ami nem is volt neki (juhé! Mintha egy alkirálynőt is csak akkor lehetne finoman, tisztán ábrázolni, ha nem tudná az ember, hogy nem fotel. Lásd függőágy!) Hogy hová is jutnának ezek a kontárok, ha felhagynának az olajfotók mázolásával, az már régóta előre nevetséges. (Jól jegyezzük meg: több lányt, kérem, több lányt!) No de az impressziók! Hát mit ér, ha erősen hunyorogva össze tudjuk rakni, hogy az a kenyérpusztító is csak egy tehenet látott, de képes volt annyira felfújni, hogy ez az ő tehene, egészen különleges tehén, szóval a tehén és megváltó? (teremtete!) No de az expressziók! Hahó: mit ér, ha fixen látjuk, hogy mit tud egy melléknév, és mivel eddig ennek sem sikerült irányadóan hatni, tehát már megfestetlenül is sikertelen volna? No de a kubisták, a futuristák! Hoppá: eme valósággal ultraibolyán félresikerült ecsetlovaglás bajnokai ugyan világgá kürtöltették, hogy (fú!) – mintegy a magas stílushintalóról levéve teszik partra a liberatio-t (trapézlovaglás! trapézlovaglás! Kábé így: 'No mi majd meghintáztatjuk ezt a zavart!'), ám nem csupán azt érték el, hogy még egy huncutka sem kezdett el hintázni, hanem inkább épp a legvadabb szamarak futottak be szabályos ügetésben (Ó, alomhágott szágó! etc. pp. pp.) Rosszaság! Rosszaság!

9.Amit a 8. pontban alapjában már mondtunk rosszul felnőtteknek: fibulaszerű, rendkívül fibulaszerű! Kiskáté. Mindamellett elővigyázatosságból jegyezzétek meg, picinyeim:
a) plasztik: nagyon nehezen kezelhető játékszer, amit metafizikai felpillantás erősít meg.
b) muzsika: pantopon- vagy szexuális pótlék. (Lásd fibulaszerű alatt!)
c) líra: egy csávó benne van a csávában. Recept: kérdezd meg, melyik nőről álmodik, és megmondhatod neki, melyikkel nem feküdt le. (Magától értetődik, hogy az ember állandóan benne van a csávában; a c-csávában azonban már mégsem kell benne lennie!)
d) regény meg ilyesmi: az urak úgy beszélnek, mint akik nyársat nyeltek vagy újabban már egyáltalán nem. Még egy kis izzadság, és sikerül a dolog: szépirodalom! (Az ember elég gyakran van nyárson. Egy Samuel Fischer-kötet azonban túlságosan időrabló eszköz a Szirakuza-Vajaskenyér-Központifűtés légvonal előállításához.)Summa summárum, picinyeim: a művészet gyermekbetegség volt.

10.Az embernek soha nincs gondolata. A gondolat a legjobb esetben úgy tesz, mintha. (Ám a kimondója mindig!) Minden szó blamázs, jól jegyezzük meg. Az ember mindig csak a cirkusziéhoz leghasonlóbb lendületű mondatokat fújja át egy lánchídon (vagy szintén: szakadékokon, növényeken, ágyakon). Előnyös ajánlat: elalvás előtt a lehető legvilágosabban formáljuk meg magunk előtt egy öngyilkos pszichikai végállapotát, aki végre egy golyóval akar magába öntudatot tölteni. Ez azonban csak akkor sikerül, ha előzőleg blamálja magát. Nagyon blamálja. Szörnyen blamálja. Egészen mértéktelenül blamálja. Olyan borzalmasan blamálja, hogy minden vele blamálódik. Hogy metaforikusan mindenki seggreesik. És tüsszög.

11.Az interjekciók a legtalálóbbak. (Ó, a kedves fehér porcelántányérok!) … Észre kell téríteni ezeket a hüllőket és kétéltűeket, akik túl jónak tartják magukat ahhoz, hogy szamarak legyenek, el kell kergetni őket! Ostorral kiverni! Le kell szaggatni ezt a borzalmas, életnagyságúnál nagyobb képeslapkéket, amit ezek a sötét raszták felhazudtak az a-, o-, u-, á- (hogyan, kérem?) égre! Fejünket óvatosan, de határozottan hozzá kell ütnünk a szomszédunkéhoz, mint egy záptojáshoz (jó jó). Az egészen leírhatatlant, a teljességgel kimondhatatlant olyan elviselhetetlen közelről kell odaordibálni, hogy ilyen okosan egy kutya sem kívánna tovább élni, hanem sokkal butábban! Hogy minden elveszti az eszét és visszakapja a fejét! A palacsintákat, a bibliaidézeteket, a leánymelleket, a százalékokat, a gauguineket, a taknyos zsebkendőket, a harisnyakötőket, a feleseket, a vécétetőket, a mellényeket, a poloskákat, mindezeket a vackokat, amiket egyszerre gondolnak, tesznek és hajtanak, olyan szorosan kell egymás után az orruk alá dugni, hogy végre annyira jól legyenek, amennyire csak eddig fecsegtek. Kell. Hát kell. Teremtete!

12.A női selyemharisnyák felbecsülhetetlenek. Az alkirálynő igenis fotel. A világnézetek szókeverékek. A kutya igenis függőágy. L'art est mort. Vive Dada!

* A fordító így hagyta, mint az eredetiben, de itt -és tovább- a helyes alak a teremtette lenne. A szerk.