Trakl, Georg: Vérbűn (Blutschuld in Hungarian)

Es dräut die Nacht am Lager unsrer Küsse.

Es flüstert wo: Wer nimmt von euch die Schuld?

Noch bebend von verruchter Wollust Süße

Wir beten: Verzeih uns, Maria, in deiner Huld!

Aus Blumenschalen steigen gierige Düfte,

Umschmeicheln unsere Stirnen bleich von Schuld.

Ermattend unterm Hauch der schwülen Lüfte

Wir träumen: Verzeih uns, Maria, in deiner Huld!

Doch lauter rauscht der Brunnen der Sirenen

Und dunkler ragt die Sphinx vor unsrer Schuld,

Daß unsre Herzen sündiger wieder tönen,

Wir schluchzen: Verzeih uns, Maria, in deiner Huld!

Csókos ágyunkon fenyeget az éjjel;

s egy hang szól: E bűn rátok örökül!

Még torkig tűnt kéjeink gyönyörével

könyörgünk: Kegyes Mária, könyörülj!

A virágokból sóvár illat árad

s leng bűnpecsétes homlokunk körül.

Vérünk fojtó lehébe belebágyad,

s álmodjuk: Kegyes Mária, könyörülj!

De fölzúg a szirének kútja zordan,

s a szfinx bűnünk fölébe feketül,

hogy a szívünk új bűntudatra dobban,

s fölsírunk: Kegyes Mária, könyörülj!