Vogelweide, Walther von der: Láttam saját szememmel (Ich sach mit mînen ougen in Hungarian)

Ich sach mit mînen ougen

Mann unde wîbe tougen,

Daz ich gehôrte und gesach

Swaz iemen tet, swaz iemen sprach.

Ze Rôme hôrte ich liegen

Und zwêne künege triegen.

Dâ von huop sich der meiste strît

Der ê was oder iemer sît,

Dô sich begunden zweien

Die pfaffen unde leien.

Daz was ein nôt vor aller nôt,

Lîp unde sêle lac dô tôt.

Die pfaffen striten sêre,

Doch wart der leien mêre.

Diu swert diu leiten si dernider

Und griffen zuo der stôle wider:

Si bienen die si wolten

Und niht den si solten.

Dô stôrte man diu goteshûs.

Ich hôrte verre in einer klûs

Vil michel ungebære;

Dâ weinte ein klôsenære,

Er klagete gote siniu leit:

"Owê der bâbest ist ze junc;

Hilf, hêrre, dîner kristenheit!"

Láttam saját szememmel,

mit titkol asszony, ember;

láttam s hallottam jószerint,

mit tettek s mondtak mind, de mind.

Rómában hazudtak kivált,

és lóvá tettek két királyt.

Lett ebből nagy veszedelem,

minőt nem ért meg múlt s jelen,

mivel egymást agyalták

világiak s a papság.

Ó, mily nyomor volt mindenütt,

míg test s lélek holtan feküdt.

Bár a papság se kushadt,

győzött a laikus had.

A kardot sutba dobva hát,

fölvették ismét a csuhát:

voltak kiátkozások,

s bűnöst nem ért az átok.

Sok templom dőlt a porba.

Hallottam, hogy jajongva

kis remetelakában,

az Úristent javában

kérlelte egy szent remete:

„A pápa gyermek; légy, Uram,

kereszténység oltalma te!"