Vogelweide, Walther von der: Nyár is, tél is (Sommer und der Winter in Hungarian)
|
Sommer und der Winter (German)Sommer und der Winter, beide sind Guten Mannes Trost, der Trost begehrt; Doch an rechter Freud' ist der ein Kind, Dem sie nicht von Frauen wird gewährt. Darum wisset, daß man Ehr' Allen Frauen soll erweisen, doch den besten stets noch mehr.
Ohne Freude hat jetzt Keiner Werth, Freude möcht' ich drum von ihr empfahn, Ueber die mein Herz sich nie bethört, Pries es ihre Güte sonder Wahn. Sandt' das Herz zu ihr den Blick, Seht, so bracht' er solche Märe, daß es sprang vor lauter Glück.
Lang' sah ich sie nicht mit Augen hier; Weiß der Himmel, wie das mag geschehn: Sind des Herzens Augen stets bei ihr, Daß ich ohne Augen sie kann sehn? Wunder muß dabei geschehn: Wer verlieh's ihm, sonder Augen alle Zeit sie doch zu sehn?
Fraget ihr, was es für Augen sei'n, Die sie sehen über alles Land? Die Gedanken sind's im Herzen mein, Die sie sehn durch Mauern und durch Wand. Hütet, wie ihr wollt, sie gut: Sie doch sehn mit vollen Augen Herz und Wille, Sinn und Muth.
Werd' ich jemals ein so sel'ger Mann, Daß sie mich ohn' Augen sehen soll? Sieht sie mich mit den Gedanken an, So vergilt sie mir die meinen wohl. Meine Neigung lohn' sie mir, Sende zu mir ihre Neigung: meine, die gehört stets ihr.
|
Nyár is, tél is (Hungarian)Nyár is, tél is, mindkettő vigasz férfinak, aki vigaszra vár; ám igaz örömben gyermek az, kit örömmel asszony nem kinál. Tudd meg hát, hogy tisztelet minden asszonynak kijár, de jó asszonynak módfelett.
Mert mit ér a lét örömtelen ? Hát örülnék én is általa, kit szivem, hol álság nem terem, így hív: hűség, mindennek java. Hozzá küldtem egyszer szememet, s oly tapasztalatra tett szert, hogy gyönyörtől reszketek.
Őt szemem rég látta, hajdanán. Isten tudja, hogy történhetett meg: szívem szeme, az járt ott talán, s az mutatta őt való szememnek? Tán csodával van találkozásom: mert ki tette, hogy szivemmel szem nélkül is látva-látom?
Kérditek, vajon miféle szem, mely országon, téren áthalad? Gondolat, mely úr a szívemen, az tör által bástyát, házfalat. Őrizzétek őt nagyon, mégis látja áthatóan szív és vágy és vonzalom.
Lennék egyszer oly boldog netán, hogy szem nélkül lásson ő is engem? Hogyha gondolattal nézne rám, bő jutalmat kapnék képzeletben. Vonzódását küldje nékem, válaszoljon vágyaimnak, én már őt örökre nézem.
|