Vogelweide, Walther von der: Ó gyönyörü óra (Wol mich der stunde in Hungarian)

Wol mich der stunde, daz ich sie erkande,

diu mir den lîp und den muot hât betwungen,

sît deich die sinne sô gar an sie wande,

der si mich hât mit ir güete verdrungen,

daz ich gescheiden von ir niht enkan.

daz hât ir schoene und ir güete gemachet

und ir rôter munt, der sô lieplîchen lachet.

Ich hân den muot und die sinne gewendet

an die vil reinen, die lieben, die guoten.

Daz müez uns beiden wol werden volendet,

swes ich getar an ir hulde gemuoten.

Swaz ich zer werlde fröiden ie gewan,

daz hât ir schoene und ir güete gemachet

und ir rôter munt, der sô lieplîchen lachet.

Megismertem őt — ó gyönyörű óra,

testem és lelkem kigyúlt szerelemre,

bármerre megyek, őt látom azóta,

jósága szívemet bilincsbe verte.

Elválni tőle többé nem tudok,

szépsége tette ezt velem és tisztasága,

tündöklő mosolya, piros, gyönyörű szája.

Szívem és eszem már magát megadta

a tiszta, jóságos, kedves leánynak,

vágyunk teljesül, ez szívünk jutalma,

kész vagyok, hogy érte bármit kiálljak.

Ha e világon örömöm akadt,

szépsége tette ezt velem és tisztasága,

tündöklő mosolya, piros, gyönyörű szája.