Wildgans, Anton: Szonett Eadhoz 14. (Sonett an Ead 14. in Hungarian)

Wie mögen Deine lieben Füße sein -?
Ich träume sie mir zart wie das Gefieder
Von kleinen Vögeln und so blaß wie Flieder,
Der Dolden trägt im kühlen Mondenschein.

In dieser Füße keusches Heimlichsein
Sendet das Herz sein rotes Pochen nieder,
Und alles zage Beben Deiner Glieder
Und viele Nerven kehren in sie ein.

Drum sind sie auch so wissend im Bewegen,
Als wären Seelen in sie eingebracht.
Ich möchte sie vor einer lichten Nacht

Wie brave Kinder liebreich schlafenlegen,
Über sie beten meiner Wünsche Segen
Und leise sein, daß keines mir erwacht.

Drága lábad ugyan milyen lehet? -
Finomnak képzelem, mint kis madárka
tolla, s halványnak, mint orgona ága,
mely ernyőt tart, s rá hűs holdfény pereg.

A piros szívverés mint üzenet
száll le e láb szűzi titokzatába,
s tagjaid minden félénk moccanása
s száz ideg tart oda, s kér ott helyet.

Azért is jár e két láb oly felettébb
büszkén, mint kikbe lélek költözött;
szeretném egy világos éj előtt

lefektetni őket jó gyermekekként,
s fölöttük vágyódó imát rebegnék
halkan, hogy föl ne ébredjenek ők.