Willemer, Marianne von: Nyugati szél (Westwind in Hungarian)

Ach, um deine feuchten Schwingen,

West, wie sehr ich dich beneide:

Denn du kannst ihm Kunde bringen,

Was ich in der Trennung leide!

Die Bewegung deiner Flügel

Weckt im Busen stilles Sehnen;

Blumen, Augen, Wald und Hügel

Stehn bei deinem Hauch in Tränen.

Doch dein mildes sanftes Wehen

Kühlt die wunden Augenlider;

Ach, für Leid müßt' ich vergehen,

Hofft ich nicht, zu sehn ihn wieder.

Eile denn zu meinem Lieben,

Spreche sanft zu seinem Herzen!

Doch vermeid, ihn zu betrüben,

Und verbirg ihm meine Schmerzen!

Sag' ihm aber, sag's bescheiden:

Seine Liebe sei mein Leben;

Freudiges Gefühl von beiden

Wird mir seine Nähe geben.

Ó, ha tudnád, mint irigylem,

nyugati szél, nedves szárnyad,

te hírt vihetsz Néki innen,

én szenvedek a magányban.

Szárnyad könnyed lebegése

ébreszt szívben szelid vágyat;

szemre, dombra, fűre, rétre

rálehelsz s mind könnyben áznak.

De lágy, szelid szárnyalásod

égő szemet hűsit csendben;

elpusztulnék kíntól, vágytól,

ha nem tudnám, jön Szerelmem.

Menj hát, beszélj Kedvesemhez,

szólj szívéhez nagyon lágyan;

ne szomorítsd, ne feledd el,

nem akarom, hogy én bántsam.

Mondd neki, de mondd szerényen:

életem az ő szerelme

s mindkettő a közelében

boldogságba fellebegne.