A legyőzött katonák végső kürtjeléről beszélek
ünneplőruhánk végső foszlányairól
a gyerekeinkről, akik cigarettát kéregetnek a járókelőktől
a virágokról, amelyek elhervadtak a sírokon s rohadnak az esőben
a házakról, melyek tátognak ablaktalanul, kivert-fogú koponyákként
a lányainkról, akik feltakart keblükön sebhelyeiket mutogatva kéregetnek
a mezítlábas anyákról beszélek, akik ténferegnek a romhalmazok közt
az égő városokról, utcáikon a hullahegyekről
az éhenkórász költőkről, akik reszketnek éjszakánként a házak küszöbén
a végeérhetetlen éjszakákról beszélek
a zsúfolt teherautókról és a menetelésekről az ázott köveken
a börtönk előcsarnokairól és a halálraítéltek könnyeiről
De még inkább - a halászokról beszélek
akik ott hagyták hálóikat és az Ő nyomába szegődtek
s amidőn Ő megfáradt, ők nem lankadtak el
s amidőn Ő elárulta őket, ők nem tagadták meg Őt
s amidőn Ő megdicsőült, ők lesütötték szemük
és a bajtársak leköpdösték őket és megfeszítették
ők pedig némán azt az utat választották, amelynek vége nincsen
anélkül, hogy elsötétült vagy megtört volna tekintetük
egyenesen és egymagukban a tömeg ijesztő sivatagában