This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Seferis, Giorgos: Nizsinszki (Νιζίνσκι in Hungarian)

Portre of Seferis, Giorgos
Portre of Képes Géza

Back to the translator

Νιζίνσκι (Greek)

Παρουσιάστηκε καθὼς κοίταζα στὸ τζάκι μου τ᾿ ἀναμμένα κάρβουνα.
Κρατοῦσε στὰ χέρια ἕνα μεγάλο κουτὶ κόκκινα σπίρτα. Μοῦ τὄ ῾δειξε σὰν τοὺς ταχυδακτυλουργοὺς ποὺ βγάζουν ἀπὸ τὴ μύτη τοῦ διπλανοῦ μας ἕνα ἀβγό. Τράβηξε ἕνα σπίρτο, ἔβαλε φωτιὰ στὸ κουτί, χάθηκε πίσω ἀπὸ μία πελώρια φλόγα, κι ὕστερα στάθηκε μπροστά μου.
Θυμᾶμαι τὸ βυσσυνί του χαμόγελο καὶ τὰ γυαλένια του μάτια. Ἕνα ὀργανέτο στὸ δρόμα χτυποῦσε ὁλοένα τὴν ἴδα νότα. Δὲν ξέρω νὰ πῶ τί φοροῦσε. Μ᾿ ἔκανε νὰ συλλογιέμαι ἐπίμονα ἕνα πορφυρὸ κυπαρίσσι. Σιγὰ σιγὰ τὰ χέρια του ἄρχισαν νὰ ξεχωρίζουν ἀπὸ τὸ τεντωμένο του κορμὶ σὲ σταυρό. Ἀπὸ ποῦ μαζεύτηκαν τόσα πουλιά; Θὰ ῾λεγες πὼς τὰ εἶχε κρυμμένα κάτω ἀπὸ τὶς φτεροῦγες του.
Πετοῦσαν ἀδέξια, παλαβά, μὲ ὁρμὴ -χτυποῦσαν πάνω στοὺς τοίχους τῆς στενῆς κάμαρας, πάνω στὰ τζάμια, καὶ στρώνανε τὸ πάτωμα σὰ χτυπημένα. Ἔνιωθα στὰ πόδια ἕνα ζεστὸ στρῶμα ἀπὸ πούπουλα καὶ σφυγμοὺς νὰ φουσκώνει.
Τὸν κοίταζα μὲ μία παράξενη θέρμη ποὺ κυρίευε τὸ κορμί μου σὰν κυκλοφορία. Ὅταν τέλειωσε νὰ ὑψώνει τὰ χέρια, ὅταν οἱ παλάμες του ἄγγιξαν ἡ μιὰ τὴν ἄλλη, ἔκανε ἕνα ξαφνικὸ πήδημα, σὰ νὰ εἶχε σπάσει τὸ ἐλατήριο τοῦ ρολογιοῦ μπροστά μου. Χτύπησε στὸ ταβάνι ποὺ ἤχησε μονοκόμματα μ᾿ ἕναν ἦχο κυμβάλου, τέντωσε τὸ δεξί του χέρι, ἔπιασε τὸ σύρμα τῆς λάμπας, κουνήθηκε λιγάκι, ἀφέθηκε, κι ἄρχισε νὰ γράφει μέσα στὸ σκοτεινὸ φῶς, μὲ τὸ κορμί του τὸν ἀριθμὸ 8.
Τὸ θέαμα αὐτὸ μὲ ζάλισε καὶ σκέπασα μὲ τὰ δυό μου χέρια τὸ πρόσωπό μου. Ἕσφιγγα τὸ σκοτάδι πάνω στὰ βλέφαρά μου, ἀκούγοντας τὸ ὀργανέτο ποὺ ἐξακολουθοῦσε ἀκόμη στὴν ἴδια νότα κι ἔπειτα σταμάτησε ἀπότομα. Ἕνας ξαφνικὸς ἀέρας μὲ χτύπησε, παγωμένος. Ἔνιωσα τὰ πόδια μου ξυλιασμένα. Ἄκουσα ἀκόμη ἕνα χαμηλὸ καὶ βελουδένιο ἦχο φλογέρας, κι ἀμέσως ἔπειτα, ἕνα στρωτὸ καὶ παχὺ πλατάγισμα. Ἄνοιξα τὰ μάτια. Τὸν εἶδα πάλι νὰ πατᾶ μὲ τὰ νύχια σὲ μιὰ κρουσταλλλένια σφαίρα, στὴ μέση της κάμαρας, κρατώντας στὸ στόμα ἕνα ἀλλόκοτο πράσινο σουραύλι, ποὺ τὸ κυβερνοῦσαν τὰ δάχτυλά του, σὰ νὰ εἴταν ἑφτὰ χιλιάδες. Τὰ πουλιὰ τώρα ξαναζωντάνευαν μὲ μία ἐξωφρενικὴ τάξη, ὑψωνόντουσαν, σμίγανε, σχηματίζανε μία χοντρὴ συνοδεία ποὺ θὰ μποροῦσες νὰ τὴν ἀγκαλιάσεις, καὶ βγαίναν πρὸς τὴν νύχτα, ἀπὸ τὸ παράθυρο ποὺ δὲν ξέρω πῶς, βρέθηκε ἀνοιχτό.
Ὅταν δὲν ἀπόμεινε πιὰ οὔτε μισὴ φτερούγα, ἐκτὸς ἀπὸ μία πνιγερὴ μυρωδιὰ κυνηγιοῦ, ἀποφάσισα νὰ τὸν κοιτάξω κατὰ πρόσωπο. Πρόσωπο δὲν ὑπῆρχε- πάνω ἀπὸ τὸ πορφυρὸ κορμί, θἄ῾λεγες ἀκέφαλο, καμάρωνε μία μαλαματένια προσωπίδα, ἀπὸ ἐκεῖνες ποὺ βρέθηκαν στοὺς μηκυναϊκοὺς τάφους, μ᾿ ἕνα μυτερὸ γένι ποὺ ἄγγιζε τὴν τραχηλιά. Προσπάθησα νὰ σηκωθῶ. Δὲν εἶχα κάνει τὴν πρώτη κίνηση, κι ἕνας κατακλυσμιαῖος ἦχος, σὰν νὰ εἶχαν σωριαστεῖ μία στίβα τάσια σὲ νεκρώσιμο ἐμβατήριο μὲ κάρφωσε στὴ θέση μου.
Εἶταν ἡ προσωπίδα. Τὸ πρόσωπό του φανερώθηκε πάλι, ὅπως τὸ εἶδα στὴν ἀρχή, τὰ μάτια, τὸ χαμόγελο καὶ κάτι ποὺ τώρα παρατηροῦσα γιὰ πρώτη φορά: τὸ λευκὸ δέρμα τεντωμένο ἀπὸ δυὸ κατάμαυρα τσουλούφια ποὺ τὸ δάγκωναν μπροστὰ στ᾿ αὐτί. Δοκίμασε νὰ πηδήξει, μὰ δὲν εἶχε πιὰ τὴν εὐκινησία του τὴν πρώτη. Θαρρῶ μάλιστα πὼς σκόνταψε σ᾿ ἕνα βιβλίο πεσμένο κατὰ τύχη καὶ γονάτισε μὲ τὸ ἕνα γόνατο. Μποροῦσα τώρα νὰ τὸν κοιτάξω μὲ προσοχή. Ἔβλεπα τοὺς πόρους στὸ δέρμα του νὰ βγάζουν ψιλὲς στάλες ἱδρώτα. Κάτι σὰ λαχάνιασμα μὲ βάραινε. Προσπάθησα νὰ ἐξηγήσω γιατί τὰ μάτια του μοῦ εἶχαν φανεῖ τόσο περίεργα. Τἄ῾κλεισε. Ἔκανε νὰ σηκωθεῖ, μὰ θὰ εἴταν τρομερὰ δύσκολο, γιατὶ φαινόταν ν᾿ ἀγωνίζεται νὰ μαζέψει ὅλη του τὴ δύναμη, χωρὶς νὰ μπορεῖ νὰ καταφέρει τίποτε. Ἀπεναντίας γονάτισε καὶ μὲ τὸ ἄλλο γόνατο. Ἔβλεπα τὸ ἄσπρο δέρμα τρομερὰ χλομό, πρὸς ἕνα κίτρινο φιλντισί, καὶ τὰ μαῦρα μαλλιὰ σὰ πεθαμένα. Μολονότι βρισκόμουνα μπροστὰ σὲ μιὰν ἀγωνία, εἶχα τὸ συναίσθημα πὼς εἴμουν καλύτερα, πὼς εἶχα κάτι νικήσει. Δὲν πρόφταξα νὰ ἀνασάνω καὶ τὸν εἶδα, ὁλότελα πεσμένω χάμω, νὰ βυθίζεται μέσα σὲ μιὰ πράσινη παγόδα ποὺ εἶναι ζωγραφισμένη στὸ χαλί μου.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://users.uoa.gr/~nektar/arts

Nizsinszki (Hungarian)

Megjelent előttem, míg néztem a kandalló izzó parazsát.
Kezében nagy dobozt tartott tele piros gyufával. Felmutatta nekem, mint a bűvészek, akik szomszédjuk orrából tojást húznak elő. Kivett egy szál gyufát, meggyújtotta, visszatette a dobozba: lángot vetett a doboz, s ő eltűnt a felcsapó lángnyelvek mögött s aztán ott termett előttem.
Emlékszem még cseresznyevirág mosolyára, üveges szemére. Az utcán kintorna játszotta vég nélkül ugyanazt a dallamot. Nem bírom felidézni, milyen ruha volt rajta. Bíborszínű ciprusfára emlékeztetett makacsul. Karja lassan kezdett elválni megmerevült testétől, kereszt alakban. De honnan jöttek elő ezek a madarak? Azt kellett gondolnom, hogy az ő szárnya alatt rejtőztek eddig.
Félszegen repdestek, fejvesztetten, részegen, nekivágódtak a falnak, a szűk szoba ablakainak és lehulltak a földre mintha halálra zúzták volna magukat. Éreztem, hogy pihék és remegések gyűlnek halomba lábam előtt.
Szemem tágra nyitottam. Különös melegség járta át egész testemet. Amikor végre karját egészen felemelte és két kezét összekulcsolta, hirtelen felszökött a magasba, mint egy toronyóra rugója, amely szemem láttára pattan el. Beleütközött a mennyezetbe, amely megcsendült, mint egy megütött cimbalom. Jobb karját kinyújtotta, érintve a lámpa zsinórját, ide-oda hajlongott pár pillanatig, testével 8-ast írt le a félhomályban.
Elkábított ez a látvány, arcomat eltakartam tenyeremmel. Szemhéjamra homályt szorítottam, közben a kintornára figyeltem, mely még mindig ugyanazt a dallamot nyaggatta, s hirtelen elnémult. Egyszerre jeges lehelet borított be. Éreztem, hogy elzsibbad a lábam, halk és bársonyos fuvolahang ütötte meg fülemet - tompa, könnyed ütemre dobbanó léptek kísérték a zenét. Szemem kinyitottam. Láttam megint: lábujjhegyen állt egy kristálygolyón, a szoba közepén, szájában furcsa, zöld fuvola, ezen játszott, mintha ezer meg ezer ujj futkosott volna a karcsú hangszeren. A madarak ismét életre keltek: most már különös rendben, felrepültek, aztán egy csoportba gyűltek. Nagy összefonódó foltban kirepültek az éjbe az ablakon át, amely nyitva volt, nem tudni, hogyan.
Pillanatok múlva egyetlen szárny se maradt a szobában - csak valami fojtó vadszag - és akkor elszántam magam, hogy szembenézek vele. Nem volt arca: bíbor teste fölött, melyet mintha lefejeztek volna, aranyálarc ragyogott, amilyeneket a mikénei sírokon látni, kis hegyes szakállának vége leért a nyakáig. Fel akartam kelni, de mielőtt megmoccanhattam volna, fülsüketítő cimbalompengés kavargott fel, mely aztán lassú gyászzenében omlott össze, s ez a hang földhöz szegezett.
Álarca lehullt. Újra megjelent előttem arca, ahogy az elején láttam: ugyanaz a szem, ugyanaz a mosoly és még valami, amit most vettem észre először: fehér bőrét a halántékán két fekete fürt feszítette. Ugrani próbált, de előbbi hajlékonyságát elveszítette. Sőt azt hiszem, egy földön heverő könyvben meg is botlott s féltérdre esett. Most már kényelmesen szemügyre vehettem. Pórusain át finom verítékcseppek gyöngyöztek. Lihegésféle nyomasztott. Igyekeztem megmagyarázni, mért láttam tekintetét olyan különösnek. Lezárta szemét s fel akart kelni. De úgy látszik, ez a mozdulat túlontúl nehezére esett: mintha ehhez minden erejét össze kellett volna szednie, de nem sikerült. Sőt másik lábával is letérdelt. Bőre rettenetesen sápadt volt, sárga elefántcsont színéhez járt közel, fekete haja mintha halott lett volna. És bár halálküzdelem tanúja voltam, könnyed érzés vett rajtam erőt, mintha legyőztem volna valami rosszat. Még lélegzeni sem volt időm, amint láttam: hogy nyújtózik ki teljes hosszában, s hogy tűnik el a szőnyegemre festett pagoda szívében.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationK. G.

minimap