Nem fojtott, éoli suttogások
nem szalonzene, olvatag-
álmatag
de ujjával a tárgyak lelkére mutató
sem klasszikus szimfóniák
túlzsúfolt emberséggel s egyöntetűséggel
akár a hangyabolyok
de az egész világ
talpalatnyi hely az örömnek
ablak, hogy szabadjára engedd tekinteted
és nincs
és nem létezik
az együttérzés hegye
a testvériség farkasvermei
a hit alamizsnája
a Remény hámló pikkelyei
az öntudat megváltásai
homoki viperák
a szerelem neszei
Krisztus önkezével vet véget életének
az Idő széltében kibontja látomásait
hull a jövő iránt a torz mag
összeomlik a nász homokvára
mielőtt felépülne
üstökösök harapdálják
tajtékozva farkukat
merő szikra
a Tejút hánytorog az űrben
akár a megsebzett kígyó
kézigránátok a katonák kezében
akár az arany ékszerek
új ábécé formálódik
de csak nem akar összeállni szavakká
az „r" nem illik a Caesarba
a „c" nem illik a Caesarianéba
színek feszítik ki a húrjaikat
háborodottan
hermafrodita lesz a jövő embere
kéjesen sarjaszt szárnyat az oldalán
röpköd az űrben madarakkal ölelkezik majd
és szürcsöli az unalmat,
akár kávét cukor nélkül
hang horzsolódik a hanghoz,
akár a kovakő
szikra pattan
a bánata olyan lesz,
akár az állat
mely panaszosan bőg
és a trombitából kiszakad a hang
világgá híreszteli
mi teremtődik eme órán...