This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Valaoritis, Aristotelis: Φωτεινός. Άσμα Tρίτον [απόσπασμα]

Portre of Valaoritis, Aristotelis

Φωτεινός. Άσμα Tρίτον [απόσπασμα] (Greek)

Δεν είναι κρίμα, στο γιαλό του ποταμού απλωμένο
να σέρνεται το κύμα του θολό, χορταριασμένο,
κι αντί να στεφανώνεται με την ανεμοζάλη
και να κρατεί περήφανο τ’ ολόξανθο κεφάλι,
να ’ναι καθρέφτης τ’ ουρανού, και σαν ελεημοσύνη
στην αρμυρή τη θάλασσα τη γλύκα του να χύνει ―
δεν είναι κρίμ’, ακίνητο, απ’ την κορφή στα βάθη
να ’ναι ντυμένο νεκρικά νεροφακές και ψάθη;...

Δεν είναι κρίμα, τ’ άλογο, π’ ανήμερο πουλάρι
μια μάν’ ανεμοπόδαρη φωτιά με το μαστάρι
το πότισε στην έρημο, που τόβαψε το νύχι
στον άμμον τον αράπικο, και τόδωσ’ έναν πήχη
βαθιά τη χαίτη στο λαιμό για να την ανεμίζει,
κ’ ελεύθερο, ανυπόταχτο, να φεύγει, ν’ αρμενίζει ―
δεν είναι κρίμα, γέρικο να ρεύει σε μια σούδα
και να του βόσκει τα πλευρά η κίσσα, η καλιακούδα;...

Tου λόγκου τ’ αγριοδάμαλο, πόμαθε να πληγώνει
τα δέντρα με τα κέρατα, και να ’χει το πλατόνι
και το καπρί για σύντροφο, την ερημιά κρεβάτι,
το Λούρο, τ’ Aσπροπόταμο κορύτο, νεροκράτη,
να βρέχει τα ρουθούνια του και να δροσολογιέται,
δεν είναι κρίμα, λιγδερό στ’ αχούρι να κυλιέται,
ν’ αναχαράζει βάρυπνο, να το τρυπούν οι ζάθοι,
και να περνά στον κάματο του λιναριού τα πάθη;

Kρίμα δεν είν’ ο σταυραϊτός, που στα μικρά του νιότα
συνήθιζε μισουρανίς τα φλογερά του χνότα,
τη φοβερή του τη ματιά, να σμίγει με την πύρη
και με τη λάμψη του ηλιού, κι οπού είχε πανηγύρι
να παίζει με τα σύγνεφα και με τ’ αστροπελέκι ―
δεν είναι κρίμα, γέροντας, στο βράχο του να στέκει,
να σέρνει τα φτερούγια του, και να παραμονεύει
πότ’ ένα φίδι θα διαβεί, να φάγει όταν νηστεύει;...

Δεν είναι κρίμα, δυο στοιχειά, ο Φωτεινός κι ο Φλώρος,
που πεταχτά δρασκέλιζαν από το Mέγα Όρος
ώς την κορφή του Σύκαιρου, κι οπού είχανε σεντόνι
τη νύχτα το δροσόπαγο, προσκέφαλο το χιόνι,
π’ άλλη δε γνώρισαν στρωμνή παρά χλωρά γρυπάρια
ούτ’ άλλη ελάβαν σκεπαστή παρ’ άγρια πρινάρια,
τώρα να λεν για πόλεμο και να μιλούν για νίκη
στρωμένοι επάνω στη γωνιά, των Σφακιωτών οι λύκοι; 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.snhell.gr

Szfakia farkasai (részlet a Fotínoszból) (Hungarian)

Mondd, nem kár-e a hullámért, hogy ott vergődik elterülve
a folyó partján, zavarosan kavarulva, bukva, vegyülve,
ahelyett hogy koszorúba fonódna a fuvalommal,
fejét büszkén magasba szegné, járna égi hatalommal;
ahelyett hogy tükre lenne a mennyboltnak, irgalmas lét,
és a sós tengerbe vinné folyó vizek édes kedvét;
ó, nem kár-e, hogy csak áll ott, tetőtől talpig moccanatlan,
nádba és hínárba ekképp burkolózik, hűlt halottan...?

Mondd, nem kár-e, hogy a ló, mely még szilaj csikó korában
szélvész-sebes, tüzes anya mellett nőtt a pusztaságban,
vadonban szopta éltető tejét, patáját sivatag
verte homokkal, sörénnyel lobogott tűz-egek alatt,
suhogtatta a szeleket, áldott nyaka körül tisztán,
és szabadon, zabolátlan kedvvel vágtatott - no most, lám,
nem kár-e, hogy megvénülve, ily csatakos gebe-sorban
teng, vérét pióca szívja, fürdik pocsétában, porban...?

Ó, az erdőség vad borja, mely fákat sebez szarvával,
bajtársként és ellenfélként bánik vadkannal, platánnal:
mondd, ő, kinek fekvőhelye a magány igaz valója,
és Lurosz, Aszpropotamosz folyó tiszta itatója,
hol ajkát üdíti, testét harmattal frissíti egyre,
nem kár-e érte: ott látod mocskos karám mélyén fekve,
félálomban majszolászva, míg bögölyök marják bőrét,
és kiszenved - ez jutalmad, te sok roskasztó vesződség?

Nem kár-e, hogy a kőszáli sas, bár fióka korában
megszokta, hogy ég s föld között lélegzete jár egy-lángban,
s iszonytató pillantását nagy napfénnyel elegyíti,
tűzzel, teljes ragyogással, égzengéssel egyesíti
vijjogását, és ott játszik villámokkal és felhőkkel -
nem kár-e, hogy együtt vénül az időn túli időkkel,
szikláján elaggva áll már, szárnya remeg, s lesi, jő-e
óvatlan kígyó, amelyre lecsaphat, hogy múlna böjtje...?

Nem kár-e, hogy két kísértet, Fotinósz s Flóresz, suhanva
szélsebesen, át Ágion Orosztól fel Szikeroszra,
keményen küzdve, ily csúcsra, miközben a lepedőjük
éji fagy volt, rideg-jeges hóban esett pihenőjük,
és nem ismertek más ágyat, csak a zsenge füvet egyre,
és takarójuk nem volt, csak a cédrus bokra, remegve,
nem kár-e, hogy háborúról szólnak, győzelemről ismét? -
ó, sarokba kuporodó farkasaid, Szfakia hegység...!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationT. D.

minimap