Austen, Jane: Értelem és érzelem (Sense and Sensibility in Hungarian)
Sense and Sensibility (English)The family of Dashwood had long been settled in Sussex. Their estate was large, and their residence was at Norland Park,in the centre of their property, where, for many generations, they had lived in so respectable a manner as to engage the general good opinion of their surrounding acquaintance. The late owner of this estate was a single man, who lived to a very advanced age, and who for many years of his life, had a constant companion and housekeeper in his sister. But her death, which happened ten years before his own, produced a great alteration in his home; for to supply her loss, he invited and received into his house the family of his nephew Mr. Henry Dashwood, the legal inheritor of the Norland estate, and the person to whom he intended to bequeath it. In the society of his nephew and niece, and their children, the old Gentleman's days were comfortably spent. His attachment to them all increased. The constant attention of Mr. and Mrs. Henry Dashwoodto his wishes, which proceeded not merely from interest, but from goodness of heart, gave him every degree of solid comfort which his age could receive; and the cheerfulness of the children added a relish to his existence. By a former marriage, Mr. Henry Dashwood had one son: by his present lady, three daughters. The son, a steady respectable young man, was amply provided for by the fortune of his mother, which had been large, and half of which devolved on him on his coming of age. By his own marriage, likewise, which happened soon afterwards, he added to his wealth. To him therefore the succession to the Norland estate was not so really important as to his sisters; for their fortune, independent of what mightarise to them from their father's inheriting that property, could be but small. Their mother had nothing, and their father only seven thousand pounds in his own disposal; for the remaining moiety of his first wife's fortune was also secured to her child, and he had only a life-interest in it.
|
Értelem és érzelem (Hungarian)A Dashwood família már réges-régen Sussexben élt. Uradalmuk hatalmas volt, székhelyük, a norlandi kastély, birtokuk közepén emelkedett. Családjuk sok-sok nemzedékének tisztes életmódja kivívta a környékbeli ismerősök jó véleményét. Az uradalom néhai birtokosa agglegény volt, hajlott kort élt meg; élete hosszú esztendeinek osztályosa, házának gazdaasszonya a nővére volt. A hölgy halála, amely a gazdáét vagy tíz évvel előzte meg, nagy változást idézett elő a házban; veszteségét pótolandó, a birtok ura házába hívta családostul az unokaöccsét, Henry Dashwood urat, a norlandi uradalom törvény szerinti várományosát, akire az idős birtokos minden javát hagyni szándékozott. Unokaöccse és a családja társaságában kellemesen teltek az idős úriember napjai. Szeretete napról napra fokozódott irántuk. Henry Dashwood úr és a felesége lesték az öregúr minden kívánságát, nem érdekből, hanem szívbéli jóságból, és ez a birtok urának megadta azt a megnyugtató kényelmet, amelyet kora jogán elvárhatott; gyermekeik vidámsága pedig örömmel tetézte életét. Előző házasságából Henry Dashwood úrnak egy fia született: második feleségétől három leánya. Fia, megállapodott, tiszteletre méltó fiatal férfi, jómódban élt anyja tekintélyes vagyona révén, amelynek fele rászállt, amikor elérte nagykorúságát. Hamarosan ezután megházasodott, s házassága is csak gyarapította vagyonát. Norland öröklése ezért az ő számára csekélyebb jelentőségű, mint amennyire fontos a húgainak; amazoknak ugyanis - azon kívül, ami majd részükül jut, ha atyjuk örökli a birtokot - csekély vagyonkája volt csupán. Anyjuknak nem volt semmije, apjuk mindössze évi hétezer fonttal rendelkezett; első felesége vagyonának másik fele ugyanis szintén a fiukra száll majd egykoron, s ő csak élete végéig élvezi hasznát. Az öreg földesúr meghalt; végrendeletét felolvasták, és mint szinte minden végrendelet, ez is éppannyi csalódás keltett, mint örömet. Az öregúr nem volt oly igazságtalan sem oly háládatlan, hogy idegenre hagyományozta volna birtokát - unokaöccsére azonban olyan feltételekkel hagyta, amelyek az örökség értékét jó felével csökkentették. Mr. Dashwood inkább felesége és leányai, mintsem a maga és fia érdekében kívánta az örökséget: ám a birtokot a végrendelet a fia, és fiának fia; egy négyéves gyermek javára kötött le, méghozzá oly módon, hogy magának Dashwood úrnak nem adott módot gondoskodnia a szívének legkedvesebbek s a gondoskodásra legjobban rászorulókról, mert sem az uradalmat megterhelni, sem értékes erdeit pénzzé tenni nem lehetett. Az egészet lekötötték a gyermek javára, aki atyja és anyja társaságában Norlandban tett látogatásain, a két-három esztendős gyermekek szokásos vonzereje révén, meghódította nagybátyja szívét: tökéletlenül ejtette a szót, önfejű volt, mindenféle pajkos csínyt eszelt ki, felverte a házat - s mindezekkel feledtette a szeretetteljes figyelem értékét, amelyet az öregúr évek során át élvezett unokahúga és a leányai jóvoltából. Holott Norland urát nem vezérelte rossz szándék, s a három lány iránti szeretete zálogául fejenként ezer font évjáradékot hagyott reájuk. Dashwood úr először keserves kiábrándultságot érzett; ám vérmes és vidám természete volt, meg aztán méltán remélhette, hogy jó sok évig él még, s ha józanul él, tekintélyes összeget tehet félre a máris tekintélyes uradalom hozamából, és még gyarapíthatja-jobbíthatja is birtokát. A szerencse azonban, mely oly sokáig késlekedett, csupán egy esztendeig tartott ki mellette. Ennyivel élte csak túl Dashwood úr a bácsikáját, s özvegyére és leányaira, a bácsi hagyatékát is beleszámítva, mindössze tízezer font maradt. Fiát hívatták, amint a végveszély ismeretessé vált; és Dashwood úr a súlyos betegség sürgető erélyével a lelkére kötötte mostohaanyjának és húgainak érdekét. John Dashwood urat nem áldotta meg, mint a család többi tagját, heves érzelmekkel az ég; az alkalom mindamellett lelkébe véste az ajánlást, s meg is ígérte, hogy mindent, ami csak hatalmában áll, megtesz a hölgyek jólétéért. Atyja e fogadalom hallatán megkönnyebbült, és John Dashwood úr most már ráért fontolóra venni, mit enged tennie a józan ész mostohaanyja és húgai érdekében. Nem volt rosszindulatú fiatalember, hacsak meglehetősen rideg természetét és önzését nem tekintjük rosszindulatnak: általában tiszteletnek örvendett, mivel rendes kötelességeinek teljesítésében illőképpen viselkedett. Ha szeretetreméltóbb nőt vesz feleségül, talán még tiszteletreméltóbb lehetett volna - talán még maga is szeretetre méltó lett volna; mert nagyon fiatalon házasodott, és nagyon szerette a feleségét. Mrs. John Dashwood azonban valóságos torzképe volt a férjének - szűkkeblű, és önzőbb még nála is. Amikor John Dashwood úr szavát adta apjának, azt forgatta fejében, hogy húgai vagyonát fejenként ezer font adományozásával egészíti ki. Akkor még úgy is érezte, hogy képes lenne erre. Jelenlegi jövedelmén kívül évi négyezer fontnak s az anyai vagyon második felének reménye melengette szívét, és nagylelkű gondolatokra serkentette - igen, háromezer fontot ajándékoz nekik: mily szép, mily magasztos cselekedet! Így azután gondtalan lesz az életük. Háromezer font! Csekély kényelmetlenség árán nélkülözheti ezt az összeget. Egész nap ezen morfondírozott, s még azután is jó néhány napig, és nem bánta meg. Alig temették el Henry Dashwood urat, amikor, anyósának mindennemű értesítése nélkül, megérkezett gyermekével és személyzetével Mrs. John Dashwood. Senki sem vitathatta el ezt a jogát; a ház apjának halála óta a férjéé; viselkedésének illetlensége azonban csak annál súlyosabb, s Mrs. Dashwood helyében bárki, akár csak mindennapi érzésű asszony is visszatetszőnek találta volna - csakhogy az özvegyasszony szívében oly kényes becsületérzés, oly regényes nagylelkűség lakozott, hogy az efféle sértés - akárki adta, akárki kapta - kendőzhetetlen gyűlölet forrása lett. Mrs. John Dashwoodot sosem kedvelte férjének családja; de most sikerült csak igazán bebizonyítania, mennyire nincs tekintettel mások érzékenységére, ha úgy hozza az alkalom. Mrs. Dashwoodot oly kínosan érintette ez a faragatlan viselkedés, oly mélyen megvetette érte menyét, hogy érkeztekor legszívesebben örökre elhagyta volna a házat, ha szándékának helytelenségére rá nem ébreszti legidősebb leányának szívreható kérlelése, és maradásra nem bírja mindhárom gyermeke iránti gyengéd szeretete; végül aztán az ő kedvükért nem vitte kenyértörésre a bátyjukkal a dolgot. Legidősebb leánya, Elinor, akinek tanácsa ily hatásosnak bizonyult, felettébb értelmes, páratlan ítéletű teremtés volt, s ennélfogva már tizenkilenc esztendős korában tanácsadója lehetett anyjának, és cselekedeteivel - mindannyiuk javára - gyakran ellensúlyozta azt a lelkes buzgalmat, amely Mrs. Dashwoodot rendszerint meggondolatlanságra ragadta. Elinor bátor teremtés volt, gyengéd indulatú, erős érzelmű, de tudta, hogyan uralkodjék érzelmein; ezt a tudományt anyja még nem sajátította el, egyik húga pedig meg nem tanulja soha. Marianne képességeire nézve sok tekintetben felvehette a versenyt Elinorral. Érzékeny, okos leány volt; egyképp buzgó bánatában, örömében; nem ismerte az önmérsékletet. Nagylelkű volt, szeretetreméltó és érdeklődő: minden volt, csak megfontolt nem. Valóban, az alma nem esett messze a fájától. Elinort bántotta húgának érzékenysége; Mrs. Dashwood azonban értékelte és táplálta. A mindent elsöprő fájdalom, amely kezdetben gyötörte őket, mesterkedésük folytán meg éledt hamvaiból, szították, újra meg újra teremtették. Tökéletesen átadták magukat bánatuknak, minden tükörben maguk nyomorúságának megnagyított képét keresték, s eltökélten visszautasították a jövő bárminő vigasztalását. Elinort is mélyen érintették az események; ő azonban állta a kihívást, vállalta a harcot. Tárgyalt bátyjával; fogadta érkező sógorasszonyát, s illő figyelemmel bánt vele; mi több, képes volt még anyját is hasonló erőfeszítésre bírni, hasonló türelemre buzdítani. Margaret, a legkisebb leány, jó kedélyű, jóindulatú gyermek volt; már jócskán beléoltódott Marianne érzelmessége, értelmességéből viszont jóval kevesebb; s tizenhárom éves korában nem volt érettebb korú nővéreihez fogható.
|