Avison, Margaret: Snow

Nobody stuffs the world in at your eyes.
The optic heart must venture: a jail-break,
And re-creation. Sedges and wild rice
Chase rivery pewter. The astonished cinders quake
With rhizomes. All ways through the electric air
Trundle candy-bright disks; they are desolate
Toys, if the soul’s gates seal, and cannot bear,
Must shudder under, creation’s unseen freight.
But soft, there is snow’s legend: colour of mourning
Along the yellow Yangtze where the wheel
Spins an indifferent stasis that’s death’s warning.
Asters of tumbled quietness reveal
Their petals. Suffering this starry blur
The rest may ring your change, sad listener.

A világot nem tömik a szemedbe.
A látás szíve merje a szökést,
Újjászületést. Nád s vadrizs vésete
a folyó ónján. Dermedt salak-remegés
rizómák közt. Cukorfény-korongokat gurít
a vibráló levegő. Magányosak,
játékszerek, ha a lélek bezárta kapuit,
reszketnek a teremtés terhei alatt.
De csöndesen, a hó jelkép: a gyász
színe a sárga Jang-csén, hol kerék fonalt
rideg holtpontra fon, halálos jeladás.
Őszirózsáit nyitja megzavart
csönd. S e csillagfoltok türelme nyugtatón
övezi változásod, levert álmodóm.