Bradstreet, Anne: Before the Birth of One of Her Children

All things within this fading world hath end,  
Adversity doth still our joyes attend;
No ties so strong, no friends so dear and sweet,  
But with death’s parting blow is sure to meet.  
The sentence past is most irrevocable,  
A common thing, yet oh inevitable.
How soon, my Dear, death may my steps attend,  
How soon’t may be thy Lot to lose thy friend,  
We are both ignorant, yet love bids me  
These farewell lines to recommend to thee,  
That when that knot’s untied that made us one,  
I may seem thine, who in effect am none.  
And if I see not half my dayes that’s due,
What nature would, God grant to yours and you;  
The many faults that well you know I have 
Let be interr’d in my oblivious grave;  
If any worth or virtue were in me,  
Let that live freshly in thy memory  
And when thou feel’st no grief, as I no harms,  
Yet love thy dead, who long lay in thine arms.
And when thy loss shall be repaid with gains  
Look to my little babes, my dear remains.  
And if thou love thyself, or loved’st me,
These o protect from step Dames injury.
And if chance to thine eyes shall bring this verse,
With some sad sighs honour my absent Herse;  
And kiss this paper for thy loves dear sake,
Who with salt tears this last Farewel did take.

Múl mindenestől ez árnyékvilág:
Résen a balsors, ha vidulni lát:
Nincs oly hűség, oly szoros kötelék,
Hogy el ne szakasszon tőle a vég.
Az ítélet, ha kimondták felettem,
Egyszerű, ó, s megfellebbezhetetlen.
Hogy mikor szemel majd ki a halál,
Hogy sorsod, elveszíts, mikor talál,
Előttünk, Drága, még titok marad:
Szerelmem sugallja csak búcsumat,
Hogy ha a frigy, mely köt, felbontatott,
Magadénak tudhass, bár nem vagyok.
Kapd, ha nem látnám napjaim felét,
Természetes juss helyett Istenét:
A sok hibám, mit kerülsz, hiszem,
Enyésszen porrá sírom mélyiben:
Ha volt bennem erény és tisztaság,
Emlékezetedben éljek tovább:
Ha el is múlt gyötrelmem s bánatod,
Kit öleltél, szeresd, habár halott:
S ha adatik is, nemcsak vétetik,
Óvd életem kicsiny maradékait:
S ha szerettél, s ha becsülöd magad,
Mostoha nő kényére, jaj, ne add.
Ha soraim felleled egy napon,
Sóhajjal illesd hűlt ravatalom,
S szerelmed kér, csókold meg e papírt,
Amelyre ő sós könnyel búcsút írt.