This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Churchill, Winston: MY EARLY LIFE /excerpt from the book/

Portre of Churchill, Winston

MY EARLY LIFE /excerpt from the book/ (English)

CHILDHOOD
(– about school)

It was a dark November afternoon when we arrived at this establishment. We had tea with the Headmaster, with whom my mother conversed in the most easy manner. I was preoccupied with the fear of spilling my cup and so making 'a bad start.' I was also miserable at the idea of being left alone among all these strangers in this great, fierce, formidable place. After all I was only seven, and I had been so happy in my nursery with all my toys. I had such wonderful toys: a real steam engine, a magic lantern, and a collection of soldiers already nearly a thousand strong. Now it was to be all lessons. Seven or eight hours of lessons every day except half-holidays, and football or cricket in addition.

When the last sound of my mother's departing wheels had died away, the Headmaster invited me to hand over any money I had in my possession. I produced my three half-crowns which were duly entered in a book, and I was told that from time to time there would be a 'shop' at the school with all sorts of things which one would like to have, and that I could choose what I liked up to the limit of the seven and sixpence. Then we quitted the Headmaster's parlour and the comfortable private side of the house, and entered the more bleak apartments reserved for the instruction and accommodation of the pupils. I was taken into a Form Room and told to sit at a desk. All the other boys were out of doors,and I was alone with the Form Master. He produced a thin greeny-brown-covered book filled with words in different types of print.

'You have never done any Latin before, have you?' he said.
’No, sir.'
'This is a Latin grammar.' He opened it at a well-thumbed page. 'You must learn this,' he said, pointing to a number of words in a frame of lines. 'I will come back in half an hour and see what you know.'
Behold me then on a gloomy evening, with an aching heart, seated in front of the First Declension.

Mensa             a table
Mensa             O table
Mensam           a table
Mensae            of a table
Mensae            to or for a table
Mensa             by, with or from a table

What on earth did it mean? Where was the sense of it? It seemed absolute rigmarole to me. However, there was one thing I could always do: I could learn by heart. And I there upon proceeded, as far as my private sorrows would allow,to memorise the acrostic-looking task which had been set me.

In due course the Master returned. 'Have you learnt it?' he asked.
'I think I can say it, sir,' I replied; and I gabbled it off. He seemed so satisfied with this that I was emboldened to ask a question.
'What does it mean, sir?'
'It means what it says. Mensa, a table. Mensa is a noun of the First Declension. There are five declensions. You have learnt the singular of the First Declension.'
'But,' I repeated, 'what does it mean?'
'Mensa means a table,' he answered.
'Then why does mensa also mean O table,' I enquired,'and what does O table mean?'
'Mensa, O table, is the vocative case,' he replied.
'But why O table?' I persisted in genuine curiosity.
'O table, you would use that in addressing a table, in invoking a table.' And then seeing he was not carrying me with him, 'You would use it in speaking to a table.'
'But I never do,' I blurted out in honest amazement.
'If you are impertinent, you will be punished, and punished, let me tell you, very severely,' was his conclusive rejoinder.

Such was my first introduction to the classics from which, I have been told, many of our cleverest men have derived so much solace and profit.



Uploaded byFőfai Sándor
Source of the quotationInternet Archive

Korai életem /részlet a regényből/ (Hungarian)

Gyemekkor
( – az iskoláról)

Sötét novemberi délután volt, amikor megérkeztünk az épülethez. Teáztunk az igazgatóval, akivel édesanyám könnyed modorban beszélgetett. Én azzal voltam elfoglalva, nehogy ’rossz kezdésként’ kilötyögtessem a teámat. Otthagyva az idegenek között szerencsétlennek éreztem magam ezen a nagy, vad, félelmetes helyen. Hét éves voltam akkor, aki korábban boldog volt az óvodában a játékaival. Csodálatos játékaim voltak: valódi gőzgép, varázs lámpa, közel ezer játék katonám. Most csak a leckék maradtak. Minden nap hét vagy nyolc óra lecke, kivéve a fél szabadnapokat, futballt vagy krikettet.

Amikor anyám elhagyta az épületet, és a távozó kerekek zaja elhalkult, az igazgató magához kéretett, hogy leadjam a pénzem és egyéb apróságaim. Átadtam a három darab fél-koronámat, amit annak rendje és módja szerint lekönyveltek, majd elmondták, hogy időnként vásárolhatok az iskola boltjában mindenféle dolgot, amit csak az ember kívánhat, és azt választhatok amit csak akarok maximum 7 és 6 pennyért. Aztán kimentünk az igazgató irodájából, az épület meghittebb feléből, és beléptünk a sokkal sivárabb szállás részbe, ahol az oktatás történt és a tanulók háló helyei voltak.
Bekísértek egy osztályba és leültettek az egyik asztalhoz. A többi fiú kinn maradt, egyedül voltam az osztályfőnökkel. Elővett egy zöldes-barnás könyvet különféle típusú nyomtatott szövegekkel. 
’Még soha sem tanultál latint, ugye?’ kérdezte.
’Nem uram.’
’Ez a latin nyelvtan.’ Kinyitotta a könyvet egy sokat fogatotott oldalon. ’Ezt meg kell tanulnod,’ mondta, rámutatva egy táblázat szavaira. ’Félóra múlva visszajövök, és megnézem mit tudsz.’

Ott ültem a komor estén, fájó szívvel az első ragozási könyvem előtt. 

Mensa             az asztal
Mensa             asztal (megszólító eset)
Mensae            az asztalé
Mensae            az asztalnak vagy asztalért
Mensa             az asztallal vagy asztal által vagy asztalról

Mi az ördögöt jelent ez? Mi értelme van ennek? Az egész túl rejtélyesnek tűnt.
Csak egy választásom maradt: bemagolni a szavakat.
Nekiláttam a talányosnak tűnő feladatnak és megtanultam a szavakat, amennyire csak elkeseredésem engedte.

Kellő időben visszatért a tanárom. ’Megtanultad?’ kérdezte.
’Úgy hiszem igen, uram,’ válaszoltam, majd elhadartam amit tudtam.
Annyira elégedettnek tűnt, hogy nekibátorodtam egy kérdés feltevésének.
’Mit jelent ez, uram?’
’Azt jelenti, amit mond. Mensa, az asztal. A mensa egy főneve az első főnévragozásnak. Öt ragozás van. Te most megtanultad az egyes szám első ragozását.’
'De,' válaszoltam, 'ez mit jelent?'
'Mensa azt jelenti, hogy asztal,' felelte.
'De miért jelenti a mensa az asztal megszólítását is,' faggatóztam,'és mit jelent az asztal megszólítása?'
'Mert a mensa, az asztal megszólító esete,' felelte.
'De miért szólítjuk meg az asztalt?' makacskodtam gyermeki kíváncsisággal.
'Az asztal megszólító esetét akkor használjuk, amikor megszólítjuk, vagy segítségül hívjuk az asztalt.' Látva, hogy nem tudom követni, még hozzá tette, 'akkor használod ezt az esetet, amikor az asztalhoz beszélsz.'
'De én ezt sohasem teszem,' tört ki belőlem az őszinte megrökönyödés.
'Ha szemtelen vagy, meg leszel büntetve, mégpedig keményen, nekem elhiheted,’ zárta le a vitát sokatmondón.

Így ismertették meg velem először a klasszikusokat, amikből tudomásom szerint a legokosabb emberek többsége sokat tanult.



Uploaded byFőfai Sándor
Source of the quotationsaját fordítás

minimap