Suzanne levisz
házába a folyópartra,
hallhatod a csónakokat,
éjjelre nála maradhatsz.
És tudod, hogy félbolond,
épp ezért maradsz vele,
s ő teát tölt s ad narancsot,
mind Kínából jött egyenest.
S mikor mondanád már neki,
hogy nem hoztál ajándékot,
ő hullámhosszára állít
s a folyóval felelteti:
mindig a szeretője voltál.
S szeretnél vele utazni,
úgy utazni, mint a vak,
s tudod, bízhat benned, hiszen
tökéletes testét elméd
érintette csak.
Jézus tengerész volt,
mikor a vízen járt,
és sokáig csak figyelt
egy magános fa toronyból,
s mikor tudta biztosan már,
hogy fuldoklók láthatják csak,
mondá Legyenek tengerészek,
míg a tenger mind kimenti,
de ő maga összetört,
pedig még az ég se nyílt ki,
elhagyatva, szinte ember,
bölcsességedbe süllyedt, mint a kő.
S szeretnél vele utazni,
úgy utazni, mint a vak,
s tudod, bízhatsz benne, hiszen
tökéletes testedet elméje
érintette csak.
Suzanne kézen ragad
és a folyópartra vezet,
Üdvhadsereg polcairól
szerzett rongy és toll takarja.
A napfény mint méz csorog le
a kikötő Szent Szüzére,
s ő mutatja, merre nézzél
a szemét s virág között,
hősök vannak a hínár közt,
s gyermekek a reggelen,
szeretetért hajlanak ki,
így hajolnak mindörökké,
míg Suzanne mutatja tükrét.
S szeretnél vele utazni,
úgy utazni, mint a vak,
s biztos vagy, hogy rádlel, hiszen
tökéletes testét az elméje
érintette csak.