David Holbrook : Fingers in the Door

Careless for an instant I closed my child’s fingers in the jamb. She
Held her breath, contorted the whole of her being, foetus-wise against the
Burning fact of the pain. And for a moment
I wished myself dispersed in a hundred thousand pieces
Among the dead bright stars. The child’s cry broke,
She clung to me, and it crowded in to me how she and I were
Light-years from any mutual help or comfort. For her I cast seed
Into her mother’s womb; cells grew and launched itself as a being:
Nothing restores her to my being, or ours, even to the mother who within her
Carried and quickened, bore, and sobbed at her separation, despite all my envy,
Nothing can restore. She, I, mother, sister, dwell dispersed among dead bright stars:
We are there in our hundred thousand pieces!

Pillanatnyi figyelmetlenség és gyermekem ujját küszöbhöz csuktam.
Lányom visszatartotta lélegzetét. Fájdalom égő tényével szemben egész lénye
magzatként kuporodott össze. Majd egy pillanatra
azt kívántam, hogy fényben úszó kihunyt csillagok között százezer darabra
szóródjak szerteszét. Felsírt a gyermek.
Belém kapaszkodott, majd belém hasított, hogy minden kölcsönös vigasztól vagy
kényelemtől szinte fényévekre voltunk, ő és én. Érette plántáltam
magom anyja méhébe; gyarapodott a sejt s magát életként hozta világra;
Semmi sem téríti vissza őt hozzám, vagy hozzánk, még anyjához sem, aki
hordta, gyarapította, szülte és elválasztásakor könnyeit hullajtotta. Minden
féltékenységem ellenére semmit sem lehet visszaállítani. Ő, én, anyja, húga szétszórtan kihunyt csillagok közt időzünk;
Százezernyi elemként, porítva ott lakunk.