Davies, Sir John: A szűz királynő (Hymn I. Of Astraea in Hungarian)

Early before the day doth spring

Let us awake, my Muse, and sing,

It is no time to slumber:

So many joys this time doth bring

As time will fail to number.

But whereto shall we bend our lays?

Even up to heaven, again to raise

The maid which, thence descended,

Hath brought again the golden days

And all the world amended.

Rudenesse it self she doth refine,

Even like an alchemist divine,

Gross times of iron turning

Into the purest form of gold,

Not to corrupt till heaven wax old,

And be refined with burning.

(Acrostic poem from Hymns of Astraea, 1599)

Előbb, mintsem virradna, mi

Legyünk fenn, Múzsám, dallani,

Ilyenkor szúnyni restség;

S megannyi jóért áldani

A kort, időnk se lesz még.

Boldog dalunk hová lebeg?

Egekbe föl, hogy a szüzet

Tisztelje, ki leszállott,

Hogy aranykorral lepje meg

A megjavult világot.

Rútat, rosszat megfinomít

Ez égi alkimista itt,

Goromba vaskor olvad,

Ime, s ad tiszta aranyat,

Nem rozsdáll az meg sohanap,

A tűz hatalma oly nagy.