Ma minden
eszembe jutott.
Az az emlék nekem nem olyan,
mint valaha,
Az az ember
olyan hosszú volt
kinyújtóztatva
és olyan pőre
a telkén
és annyira
magányos mindenütt.
*
De sosem felejtem el
azt a percet
mikor kijöttünk a kocsmából
és bóklásztunk a karneválban.
A washington post indulót
játszották
ám én azt hittem, a manhattan beachet
mert körben mindenütt a delírium színes
fényei égtek
balra az olaszok
csónakjai
és előttünk, a Szent Péter
párkányain túl, aki a halászok védőszentje
állt
az öböl, és máris a csendes
ferde pózna, ahol holnap a kolónia
fiataljai
kik az utcán oly veszélyesek
baj nélkül fognak
vízbe pottyanni.
Ők nem kemény
hanem keménykötésű
polgárok, és köröttünk nyüzsögnek
amint átvágunk
a téren
kihívó fekete
asszonyaikkal
akik karcsúak, mint a szex
korbácsai, a csurig részeg éjben.
Ahol az az ember
csiszolta őket az átültetett
idő zenéjében és
eléggé részegen ahhoz
hogy érzéketlenek legyenek minden iránt
kivéve az erényt
(ott sohase mondanak
nemet, soha picit se panaszkodnak)
(hogy minden szegénységet kölykezik,
és az Életet, amit az ember sok öleléssel
vív ki) ó, az az időszak tökéletes volt
de csak saját kétségeim miatt
hogy mindent megtudjak, amit nem tudtam.
A puszta lét, még a tömegekben is
akiket szeretek
sohasem lesz számomra lehetséges
még azokkal se, akiket szeretek
Ez az a
bűn
amely megöl engem
Meghamisított jelenlétem
de kérem, higgyenek mindazokkal
akikkel szeretek együtt lenni
*
Az az emlék
ahogy a padlóra
teljes hosszában ki volt terítve
és mikor eljött a reggel,
később,
minden városok
legnagyobbikában időztünk
ezen a féltekén
és minden más mozgás
megszűnt, sehol másutt
sem rezdült semmi tudomásunk szerint
de azon a reggelen
az ablaknál álltam a 3-ikon
és egy hokimeccset
néztem távozáson törve a fejem
s találgatva, mi történik azzal az emberrel
mikor megtér a földjére.
Az utca, amint az sejthető
tele volt a futásukkal
és kocsikkal,
ők maguk annyira becsülték
azt a tevékenységet, hogy magam is rítusnak hittem
a legigazabb értelemben,
melyben minden idő és mozgás
szétválik az emberi tér mentén
abban a tettben
ahogy a folyó is elfolyik
a hatalmas szikla mellett.
*
Ő pedig aludt
a szomszéd szobában, könnyű
szendergésben várakozva
az időre
mi bemásztunk a kocsiba, mindent elfogadva
szeretetből, melynek fizetőeszközei
a megválás és a ragyogás.
Aztán kihajtottunk
abból a városból jerseybe
ahol rögtön nem találtuk az utat
és az idegen nyugati táj útvesztője
megindítja azt a reflexműködést
amelyben ujjaiddal
tapinthatod a szabadságot
és olyan közelről láthatod
New York oszlopos
mellszobrát
és tudhatod, azok az emberek
úgy élnek, mint folt a magányos szívedben
amely hamarosan elindul,
egy szállítólevéllel
sugaras sávokra
el a sarki lányok mellett
illatszerboltok mellett, fáradt, tétova
páriák, akiket én szeretek
minden elidegenedettségük dacára
el a vidék minden díszlete mellett
a nyaralókig
ahol a tengerverés meg a többi
népség még egyszer
eljön, hogy csak egyvalamit suttogjon
mindenkinek: késő és távoli
éj utáni sóvárgást
és mikor odaér
azt kívánom, bárcsak maradna távol
a családiasság kocsmáitól
Kívánom, a tengerpartot járja be egyedül
teljes magasságában
amely nem más, mint
egy hegy. Vagy egy árboc köszöntése
ragyogó nagy szemekkel.
Így rohanvást
minden érzék
hozzá fut
mint arany méhek raja
és fullánkjuk az az erő
melyet úgy használ, mint az öreglyuk alkat-
részeit. Hallja
a vizek pompás
rigóját támadni
Hallja a kiáltásokat, a zuhanó sirályokat
és csöndesen figyeli a szürke, régmúlt
emberek taglejtéseit. Hallja kiáltásaikat
és üzeneteiket, ő sohase
veszít egyetlen hangot se.
Amint hozzá jönnek, gondoskodik róluk
ruhákat ad rájuk
és helyet ad nekik
új értelmezéseikben, sosem
pazarolja az időt, vagy annak bármelyik
lakóját, hogy prizmák törjék meg vagy kiszakítsák
és ne figyeljenek rá,
hogy elhihessétek
a lehelet, amit kibocsát
a nagy, már látott és éjszakában gyökerező világ.
Hát azt hiszitek, éjszakáit
csak elméje népesíti be? azok nem
magányosak. Istenem! Szerelmeiről
semmit nem tudtok,
és hamis kezdetéről
semmit nem tudhattok,
de ezt megint csak meg kell
jegyezni
csak ő
aki szigorával imádja az isteneket
lehet a társuk
a macska és az állatok, a madár, amelyet levett
a kocsim
hűtőjéről, mondván, hogy természetes
halált halt, s ez ritka eset madárnál.
Játszani, ahogy levegőrészecskék szoktak
az Ember mértékén túl, és mindenen túl,
ez az ember nem szokott
amit ő tesz, az az, hogy
sétál
a tengernél
az emlékezetemben
és minden dolgokat lát és neki
szólnak éjszaka
a legvadabb partok suttogásai
Gloucester felől