Douglas, Keith: How To Kill

Under the parabola of a ball,

a child turning into a man,

I looked into the air too long.

The ball fell in my hand, it sang

in the closed fist: Open Open

Behold a gift designed to kill.

Now in my dial of glass appears

the soldier who is going to die.

He smiles, and moves about in ways

his mother knows, habits of his.

The wires touch his face: I cry

NOW. Death, like a familiar, hears

And look, has made a man of dust

of a man of flesh. This sorcery

I do. Being damned, I am amused

to see the centre of love diffused

and the wave of love travel into vacancy.

How easy it is to make a ghost.

The weightless mosquito touches

her tiny shadow on the stone,

and with how like, how infinite

a lightness, man and shadow meet.

They fuse. A shadow is a man

when the mosquito death approaches.

Golyó parabolája alatt

a férfivá érő gyerek,

soká néztem a levegőt.

Kezembe hullt a golyó s dalolt

a zárt marokban: Nyílj ki, nyílj

itt az ölésre szánt ajándék.

Az üveg-tárcsán most megjelenik,

aki meghal, a katona.

Mosolyog, s úgy mozog, szokottan,

ahogy az anyja látja otthon.

A drót arcához ér: kiáltok

MOST. S a halál, a gyors rokon,

por-emberré teszi, no látod

a hús-embert. Én így varázslok.

S átkozottul, mulatva láttam

a szerelem helyét ziláltan,

s a vágy hullámát űrbe szállni.

Mily könnyű szellemet csinálni.

A moszkitó, ha kőre száll

árnyához ér a könnyű szárny,

s mily végtelenül könnyedén

találkozik ember s az árny.

Eggyé olvadnak. Árny az ember,

ha jő a moszkitó-halál.