Dowson, Ernest: Spleen

I was not sorrowful, I could not weep,

And all my memories were put to sleep.

I watched the river grow more white and strange,

All day till evening I watched it change.

All day till evening I watched the rain

Beat wearily upon the window pane.

I was not sorrowful, but only tired

Of everything that ever I desired.

Her lips, her eyes, all day became to me

The shadow of a shadow utterly.

All day mine hunger for her heart became

Oblivion, until the evening came,

And left me sorrowful, inclined to weep,

With all my memories that could not sleep.

Nem voltam bánatos, nem tudtam sírni sem,

S alvó emlékeim dongtak csak csöndesen.

Csak néztem, néztem én az esti árnyakig

A zajló áradat növekvő szárnyait.

Az esti árnyakig csak azt hallgattam én,

Az eső hogy dobol az ablak tükörén.

Nem voltam bánatos, csak fáradt végtelen,

Ó, minden fájt; a vágy - mihaszna életem.

Ahogy telt-múlt a nap, búsítva szívemet,

Az ajka és szeme árnyékok árnya lett.

Mint éheztem szivét, amíg telt-múlt a nap,

De elfeledtem őt, az éj hogy rám szakadt.

Így lettem bánatos, ki sok-sok könnyet ejt,

S fölvert emlékeim fölfalják szívemet.