Dowson, Ernest: You would have understood me

Ah, dans ces mornes sejours

Les jamais sont les toujours.

Paul Verlaine

You would have understood me, had you waited;

I could have loved you, dear! as well as he:

Had we not been impatient, dear! and fated

Always to disagree.

What is the use of speech? Silence were fitter:

Lest we should still be wishing things unsaid.

Though all the words we ever spake were bitter,

Shall I reproach you dead?

Nay, let this earth, your portion, likewise cover

All the old anger, setting us apart:

Always, in all, in truth was I your lover;

Always, I held your heart.

I have met other women who were tender,

As you were cold, dear! with a grace as rare.

Think you, I turned to them, or made surrender,

I who had found you fair?

Had we been patient, dear! ah, had you waited,

I had fought death for you, better than he:

But from the very first, dear! we were fated

Always to disagree.

Late, late, I come to you, now death discloses

Love that in life was not to be our part:

On your low lying mound between the roses,

Sadly I cast my heart.

I would not waken you: nay! this is fitter;

Death and the darkness give you unto me;

Here we who loved so, were so cold and bitter,

Hardly can disagree.

Ah, dans ces mornes sejours

Les jamais sont les toujours.

Paul Verlaine

Türelemmel fel tudtad volna fogni,

hogy szeretnélek, mínt ő, kedvesem!

De nem vártunk, s a sors akarta, hogy mi

ne egyezzünk sosem.

Beszélni kár – bánnók még most is egyre,

hogy kimondtuk, mi az ajkunkra jött.

Minden szavunk epés volt – de szemedre

hányjam sírod előtt?

Nem! A viszályt, mely eltépett hivedtől,

fedje a hant, mint téged elfedett;

hisz mindig engem szerettél szivedből,

én bírtam szívedet.

Oly gyöngéd volt sok-sok más nő irántam,

amilyen ritka bájjal te hideg.

S én, kit megigéztél, hozzájuk álltam?

Rólam ezt elhiszed?

A haláltól óvtalak volna téged

– jobban, mint ő, ha vársz türelmesen –,

de kezdettől azt mérte ránk a végzet:

ne egyezzünk sosem.

Későn jövök hozzád – csak a halálban

kap szót az elszalasztott szerelem.

Süppedt sírodra, hol pár rózsaszál van,

szivem búsan vetem.

Nem ébresztlek – a sírban, mely befed, te

enyém vagy… Oly keserűn s jegesen

szerettünk – de itt aligha lehetne

nem egyeznünk, szivem.