This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Emerson, Ralph Waldo: The Problem

Portre of Emerson, Ralph Waldo

The Problem (English)

I like a church, I like a cowl,
I love a prophet of the soul,
And on my heart monastic aisles
Fall like sweet strains or pensive smiles;
Yet not for all his faith can see,
Would I that cowled churchman be.

Why should the vest on him allure,
Which I could not on me endure?

Not from a vain or shallow thought
His awful Jove young Phidias brought;
Never from lips of cunning fell
The thrilling Delphic oracle;
Out from the heart of nature rolled
The burdens of the Bible old;
The litanies of nations came,
Like the volcano's tongue of flame,
Up from the burning core below,
The canticles of love and woe.
The hand that rounded Peter's dome,
And groined the aisles of Christian Rome,
Wrought in a sad sincerity,
Himself from God he could not free;
He builded better than he knew,
The conscious stone to beauty grew.

Know'st thou what wove yon woodbird's nest
Of leaves and feathers from her breast;
Or how the fish outbuilt its shell,
Painting with morn each annual cell;
Or how the sacred pine tree adds
To her old leaves new myriads?
Such and so grew these holy piles,
Whilst love and terror laid the tiles.
Earth proudly wears the Parthenon
As the best gem upon her zone;
And Morning opes with haste her lids
To gaze upon the Pyramids;
O'er England's abbeys bends the sky
As on its friends with kindred eye;
For out of Thought's interior sphere
These wonders rose to upper air,
And nature gladly gave them place,
Adopted them into her race,
And granted them an equal date
With Andes and with Ararat.

These temples grew as grows the grass,
Art might obey but not surpass.
The passive Master lent his hand
To the vast soul that o'er him planned,
And the same power that reared the shrine,
Bestrode the tribes that knelt within.
Even the fiery Pentecost
Girds with one flame the Countless host,
Trances the heart through chanting quires,
And through the priest the mind inspires.

The word unto the prophet spoken
Was writ on tables yet unbroken;
The word by seers or sibyls told
In groves of oak, or fanes of gold,
Still floats upon the morning wind,
Still whispers to the willing mind.
One accent of the Holy Ghost
The heedless world hath never lost.

I know what say the Fathers wise,
The Book itself before me lies,
Old Chrysostom, best Augustine,
And he who blent both in his line,
The younger Golden-lips or mines,
Taylor, the Shakspeare of divines,
His words are music in my ear,
I see his cowled portrait dear,
And yet for all his faith could see,
I would not the good bishop be.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.emersoncentral.com

A probléma (Hungarian)

Templom, csuha tetszik nekem,
A prófétát is kedvelem;
S mint lágy dalon, halk mosolyon,
Hatódom meg egy klastromon;
De hite bármily nyeremény,
Nem lennék papi ember én.

Mért volna rajta jobb vajon,
Mit nem tűrök el magamon?

Pheidiásszal nem törpeség
Faragtatta Jupiterét,
Nem volt csaló ajk szózata
Delphoi megrázó jóslata;
A Bibliának súlyt, nagyot,
A természet szíve adott;
A nemzeti litániák,
Mint vulkánból csap ki a láng,
A mélyből törtek fel, ahol
Szerelem, bánat dala forr;
A kéz, mely Rómának remek
Kupolaboltot épitett,
Zord munkát végzett, szigorút;
Istentől meg nem szabadult;
Felülmúlta saját magát;
S az értelmes kő szépre vált.

Tudod-e, fészket a madár
Lombból, melltollból hogy csinál?
Hogy festi ki házát a hal
A hajnal sugaraival?
Vagy hogy hajt hajt ezer zöldelő
Új tűt a magasztos fenyő?
Agy épült e sok szent cölöp.
Mit zsindellyel vágy s kín födött.
A Parthenon a földteke
Büszkén tündöklő ékköve;
Korábban kel reggel a nap,
Látni a Piramisokat;
Úgy csüng az ég, mint rokonon,
Az angol apátságokon;
A Gondolat mélyeiből
Magaslott e sok csoda föl;
S a Természet úgy bánt velük,
Hogy övéi közt lett helyük,
S rangban egyik sem állt alább,
Mint az Andok s az Ararát.

Úgy nőtt a templom, mint a fű;
Célján nem léphet túl a mű.
A kéz magát átengedi
A szellemnek, mely vezeti;
S az oltárt állító erőt
Pajzsul nyerik a térdelők.
Pünkösd tüze szüntelenül
Sereglő népet vesz körül,
Amelynek szívét kardalok
Ejtik meg, s értelmét papok.

A szó, mit a próféta hallott,
Ép kőtáblákra írt parancs volt;
Aranyszentélyek, tölgyesek
Hajnalszelében ott lebeg
Látók, szibillák szava még,
Melyet, aki akar, megért.
A Szentlélekből egy darab
A rest világnak megmaradt.

Tudom, mit mondtak az Atyák,
Itt őrzöm a Könyvet magát,
Aranyszájút s Augustinust,
S kiben mindkettő összefut,
Taylort, az én fiatalabb,
Shakespeare-i Aranyszájumat.
Szava nyájas zene nekem,
Csuhás képmásán jár szemem;
De hite bármily nyeremény,
Nem lennék ily szent püspök én.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationH. E.

Related videos


minimap