Endrezze, Anita: Madárlesen a Fan tónál (Birdwatching at Fan Lake in Hungarian)
Birdwatching at Fan Lake (English)Our blue boat drifts on the flat-shelled water.
In my lap: the red Book of Birds, genesis of egg and feather
in the leavened air, begetting the moist nests of osprey
and the mallard that floats like bread on the water.
Around the lake are dark crowns of granite and tall reeds with eyes
that burn gold in afternoon sun. We eat salt crackers, green apples,
round cheese. On the shore, a woman bends for a bright towel,
a white horse chews on wood. The creek sings: dribblestone,
pebblelarvae. The red faces of salamanders are wise
under the green bracken. Waxwings sing to a chokecherry sun,
their throats shrill glass whistles. We check our lists, compare.
Mine has notes like: the birds fly into the white corridor of the sky.
Or: does the ruffled grouse's drumming enter into the memories of trees?
Lately, we've talked less, been less sure of each other. Love, why
travel this far to find rarity and remain silent
in the curved wing of our boat? Your hand on the oar is enough
for me to think of love's migration from the intemperate heart to halcyon soul.
You point to a kingfisher, whose eggs are laid on fish bones.
The fish are fin to the fisher's crest. On a rocky beach, a killdeer keens,
orange-vested children pull up canoes, camp smoke nests on the leafy water.
You take my hand and call it wing. Sunlight is reborn in the heart
of the wild iris. Its purple shadows sway over the root-dark fish.
Look: the long-necked herons in the green-billed water
are pewter. Their wet-ash wings wear medallions of patience. We drift on,
buoyed by the tiny currents between us, the light long-legged, the wind
full of hearts that beat quick and strong.
|
Madárlesen a Fan tónál (Hungarian)Sodródik kék csónakunk a kagylósima vizen.
Ölemben a vörös Madárkönyv, tojás és toll eredete
a formálódó levegőben, mely nemzi a halászsas nedves fészkeit
és tőkésréce úszik, mint kenyér a vízen.
A tó körül a gránit sötét koronái és a magasodó nádas, melynek szemei
aranyként égnek a délutáni napsütésben. Sós kekszet, zöld almát és
kerek sajtot eszünk. A parton egy nő fénylő törülköző fölé hajol,
egy fehér ló faforgácsot rágcsál. A patak énekel: gördülőkő
kavicslárva. A szalamandrák vörös arca bölcs
a zöld páfrány alatt. Csonttolúk énekelnek a vadcseresznye napnak,
torkuk üveghangon fütyül Összehasonlítjuk jegyzeteinket.
Az enyém így ír: madarak repülnek az ég fehér folyosóján.
Vagy: behajol a fák emlékezetébe a nyírfajd dobolása?
Mostanában kevesebbet beszélünk, kevésbé érezzük egymást. Szerelmem, miért
utazunk ilyen messzire, csak hogy ritkaságra leljünk és némák maradjunk
csónakunk hajlított zugában? Kezed az evezőn elég nekem, hogy
a szerelem vándorútjára gondoljak, zabolátlan szívből derűs lélek felé.
Egy jégmadárra mutatsz, mely tojásait halcsont közé rakta.
A hal uszonya a jégmadár taraja. A köves strandon egy ékfarkú lile buzgólkodik,
narancs-mellényű gyerekek húznak partra egy kenut tábortűz füstje fészkel a leveles vízen.
Megfogod a kezem, szárnynak nevezed. A napfény újjászületik a vad írisz szívében.
Lila árnyai lebegnek a gyökér-sötét halak felett
Nézd: a hosszú nyakú gémek a zöld csőrű vízben akár az ónvázák.
Nedves-hamu szárnyaik a türelem medáliáit viselik. Tovább sodródunk,
fenntartanak a köztünk feltörő apró áramlatok,
a fény lába hosszú, a szél szívekkel teli, melyek verése gyors és erős.
|