Joyce, James: Rahoont Ő siratja (She Weeps over Rahoon in Hungarian)

Rain on Rahoon falls softly, softly falling,

Where my dark lover lies.

Sad is his voice that calls me, sadly calling,

At grey moonrise.

Love, hear thou

How soft, how sad his voice is ever calling,

Ever unanswered, and the dark rain falling,

Then as now.

Dark too our hearts, O love, shall lie and cold

As his sad heart has lain

Under the moongrey nettles, the black mould

And muttering rain.

Lágy eső hull Rahoonra, renyhe hullás,

Hol időz komor kedvesem.

Gyengén hív, hív bús hangja, gyenge hívás;

Hold, szürke, fenn.

Halld, szerelem,

Mily lágy, mily bús, mily örökös a hívás,

Örök-választalan, s komor a hullás –

Múlt, mint jelen.

A mi szívünk is komor, mostoha –

Mint az övé – marad

Holdszürke tűlevél, éjszín moha

S rekedt eső alatt.