Kinnell, Galway: Az éjszaka verse (Poem Of Night in Hungarian)

1

I move my hand over

slopes, falls, lumps of sight,

Lashes barely able to be touched,

Lips that give way so easily

it's a shock to feel underneath them

The bones smile.

Muffled a little, barely cloaked,

Zygoma, maxillary, turbinate.

2

I put my hand

On the side of your face,

You lean your head a little

Into my hand--and so,

I know you're a dormouse

Taken up in winter sleep,

A lonely, stunned weight.

3

A cheekbone,

A curved piece of brow,

A pale eyelid

Float in the dark,

And now I make out

An eye, dark,

Wormed with far-off, unaccountable lights.

4

Hardly touching, I hold

What I can only think of

As some deepest of memories in my arms,

Not mine, but as if the life in me

Were slowly remembering what it is.

You lie here now in your physicalness,

This beautiful degree of reality.

5

And now the day, raft that breaks up, comes on.

I think of a few bones

Floating on a river at night,

The starlight blowing in a place on the water,

The river leaning like a wave towards the emptiness.

1

Arrébb mozdítom kezemet

Lejtők, zuhatagok, rögök látványa,

Alig érinthető szempillák,

Könnyedén nyíló ajkak

Megdöbbent közelségük

A csontok érdektelen mosolya.

Kicsit tompított, alig burkolt,

Járomcsont, felső állkapocs, kagylócsont.

2

Arcod vonalához

Helyezem kezem,

Kicsit tenyerembe

Billented fejed — és már

Tudom, kerti pele vagy

Téli álom, magányos,

kábult súly gombolyít.

3

Egy arccsont,

A szemöldök egy ívelő darabja,

Sápadt szemhéj

Lebeg a sötétben,

És most látom

Egy szem, sötét,

Távoli, számolhatatlan fényekkel türemkedik.

4

Alig érintve, fogom azt,

Amire éppen gondolok,

A legmélyebb emlékre kezemben,

Nem az enyém, de mintha bensőmben az élet

Lassan rájönne, mi az.

Testiségedben fekszel itt,

A valóság gyönyörű foka.

5

És most, széttörő rengeteg, a nappal érkezik.

Gondolok egy kevéske csontra,

Éjszaka himbál a folyón,

A csillagfény jó helyen borzolja a vizet,

A folyó hullámként dől az üresség felé.