Ko, Un: Kwon Jin-gyu

His Japanese wife died.
Love lost.

Alone he molded clay,
chiseled stone.

The sculptor Kwŏn Jin-gyu
had a room in Seoul's Tonam-dong district.

The sculptures were quite at home.
The sculptor
was a guest squatting on the edge of a camp bed in a corner.

One clay figure breathing.   
One sculptor gasping.

It seems there are cliffs in art.
He failed to avoid the cliff,
walked over the edge,
and after that there was nothing.

He ended his life.
Not because he hated the world
Not because he hated himself. Art driven out. 

Translated by Brother Anthony of Taizé and Lee Sang-Wha from Korean

A japán felesége meghalt.
Oda a szerelem.
 
Egymagában agyagozott,
követ faragott.
 
Kvon Dzsingjunak, a szobrásznak
volt egy lakása Szöulban, a Tonam-dong körzetben.
 
A szobrok egészen otthon érezték magukat.
A szobrász
vendégként gubbasztott a sarokban lévő kempingágy peremén.
 
Egy lélegző agyagfigura.
Egy lihegő szobrász. 
 
Mintha sziklaszirtek lennének a művészetben.
Nem tudta elkerülni azt a szirtet,
végigsétált a peremén,
és azután ott már semmi nem volt.
 
Véget vetett az életének.
De nem azért, mert utálta a világot
Vagy azért, mert saját magát utálta. Elszállt az ihlet.