This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Masters, Edgar Lee: A Spoon River-i holtak - Willie Metcalf (Spoon River Anthology - Willie Metcalf in Hungarian)

Portre of Masters, Edgar Lee
Portre of Gergely Ágnes

Back to the translator

Spoon River Anthology - Willie Metcalf (English)

  I was Willie Metcalf.

  They used to call me "Doctor Meyers,"

  Because, they said, I looked like him.

  And he was my father, according to Jack McGuire.

  I lived in the livery stable,

  Sleeping on the floor

  Side by side with Roger Baughman's bulldog,

  Or sometimes in a stall.

  I could crawl between the legs of the wildest horses

  Without getting kicked - we knew each other.

   On spring days I tramped through the country

  To get the feeling, which I sometimes lost,

  That I was not a separate thing from the earth.

  I used to lose myself, as if in sleep,

  By lying with eyes half-open in the woods.

  Sometimes I talked with animals - even toads

  and snakes -

  Anything that had an eye to look into.

  Once I saw a stone in the sunshine

  Trying to turn into jelly.

  In April days in this cemetery

  The dead people gathered all about me,

  And grew still, like a congregation in silent prayer.

  I never knew whether I was a part of the earth

  With flowers growing in me, or whether I walked —

  Now I know.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.bartleby.com/84/

A Spoon River-i holtak - Willie Metcalf (Hungarian)

Én voltam Willie Metcalf.

De úgy neveztek: „doktor Meyers",

azt mondták, rá hasonlítok.

Azonkívül ő volt az apám, Jack McGuire szerint.

Ott szoktam aludni

a béristállóban, a földön, mindjárt

Roger Baughman kutyája mellett,

vagy az állásban, a lovaknál.

Átmásztam én a legvadabb csődör lába közt,

egy se rúgott meg – ismertük egymást.

Tavasszal meg összecsavarogtam a vidéket,

hogy rámjöjjön a jóérzés, ami sokszor késik:

hogy nem vagyok a földtől különálló.

Aztán csak elhagyom magam, mintha aludnék,

fekszek az erdőn, a szemem félig nyitva,

néha megbecézem az állatokat – még a varangyot is, meg a kígyót –

mindent, amibe bele tudok nézni.

Láttam egyszer a napsütésen egy követ,

majd megfeszült, hogy kocsonyás legyen.

Áprilistájt ebben a temetőben

körémgyűltek itt mindnyájan a holtak

olyan némán, mint egy magában fohászó gyülekezet.

Sose tudtam, egybe-vagyok a földdel,

belőlem is virág nől, vagy járok csakugyan —

most már tudom.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap