McKay, Claude: A fehér város (The White City in Hungarian)

I will not toy with it nor bend an inch.
Deep in the secret chambers of my heart
I muse my life-long hate, and without flinch
I bear it nobly as I live my part.
 
My being would be a skeleton, a shell,
If this dark Passion that fills my every mood,
And makes my heaven in the white world’s hell,
Did not forever feed me vital blood.
 
I see the mighty city through a mist-
The strident trains that speed the goaded mass,
The poles and spires and towers vapor-kissed,
 
The fortressed port through which the great ships pass,
The tides, the wharves, the dens I contemplate,
Are sweet like wanton loves because I hate.

Ez nem játék nekem és egy szemernyit
nem engedek belőle. A szivem
e gyűlölet hevén semmit sem enyhít.
Az életen át büszkén átviszem.
 
Puszta csontváz volnék csak, semmi más,
ha e szilaj tűz bennem nem lobogna,
ettől derül sorsomnak szörnyű pokla,
mellem dagasztja ez a lángolás.
 
Már úgy látom a várost, ködön át -
tornyok, paloták a sürögve zajló
tömeg fölött: olyan, mint a tarajló
 
tengerben az árbócok, szürke gát
az árral szemben: nékem mind öröm,
a szívemhez nőtt mind, mert gyűlölöm.