Parton hasalva káka
Között hatolt le kezem
A vízbe, fodrot se vetve,
Lassan, vízmentén nyúltam
A folyós, érzéki álmában
Levélként lebegő után.
Teremtés testtelen ura,
Csüngtem még fölötte kissé,
Izlelgetve hiányomat,
A lassú mozgásban táguló
Érzékeket, a fényképszerű nyugalmat,
Ahogy megnő a tett előtt.
Ahogy kezeim íve
Teste alá lendült,
Rezzent, látható gyönyörrel.
Oly valószinűtlen közelről
Megszámlálhattam pettyeit.
De árnyam nem volt még, amíg
A két tenyér kalittá fonódott
A lüktető kopoltyúk mögött.
S most (a víz szinén nyargaló
valódi méretembe lépve)
Megmarkoltam. Kezeim máig
Őrzik rémülete ízét.