This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Moore, Thomas: Ír paraszt a kedveséhez (The Irish Peasant to His Mistress in Hungarian)

Portre of Moore, Thomas

The Irish Peasant to His Mistress (English)

Through grief and through danger thy smile hath cheer'd my way,
Till hope seem'd to bud from each thorn that round me lay;
The darker our fortune, the brighter our pure love burn'd,
Till shame into glory, till fear into zeal was turn'd:
Yes, slave as I was, in thy arms my spirit felt free,
And bless'd even the sorrows that made me more dear to thee.

Thy rival was honour'd, while thou wert wrong'd and scorn'd;
Thy crown was of briers, while gold her brows adorn'd;
She woo'd me to temples, whilst thou lay'st hid in caves;
Her friends were all masters, while thine, alas! were slaves;
Yet cold in the earth, at thy feet, I would rather be
Than wed what I loved not, or turn one thought from thee.

They slander thee sorely, who say thy vows are frail—
Hadst thou been a false one, thy cheek had look'd less pale!
They say, too, so long thou hast worn those lingering chains,
That deep in thy heart they have printed their servile stains:
O, foul is the slander!—no chain could that soul subdue—
Where shineth thy spirit, there Liberty shineth too!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.bartleby.com

Ír paraszt a kedveséhez (Hungarian)

Bánat és veszély kisért, de mosolyodtól az utam
Vidám lett, tövisek közt is reményt diktált az iram;
Várhat ránk sötét jövő, olyan fényes a szerelmünk,
Szégyenünk ma dicsőség, félelemből teremtünk;
Valóban rabszolga voltam, de karjaidban szabad,
S ha elkomorultál, azért áldottalak.

Vetélytársad tisztelet övezte, téged gúny és szitok,
A fejeden töviskoszorú, az övén arany ragyog;
Ő templomokba csábított, te rejtőztél barlangokon,
Az ő barátai mind urak, a tied mind velem rokon;
Mégis inkább a hideg földben, a lábaidnál heverek,
Minthogy azzal, akit nem szerettem, egyesüljek, s ne veled.

Gyalázkodik csak, aki azt mondja, esküd hamis,
Ha tényleg csalfa lennél, csillogna arcod is;
Állítják, nemtelen, hogy láncaid nyomán
A szived szolgaszív lett, s követed ostobán;
Aljas rágalom - rajtad lánc nem vesz erőt,
De porbahull egyszer mind e lélek előtt. 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationL. J.

minimap