Morgan, Edwin: Napom az ágyugolyók között (My Day Among the Cannonballs in Hungarian)
My Day Among the Cannonballs (English)Europe is all wars. Its plains are drenched in blood. Treaties signed, treaties broken, forgotten, Empires bursting from the gun of history Empires burnt out by the fires of history - Should we worry, sitting here at peace? Of course not. Yes we should. I don't know. I know I have fought, have had allegiances, But I am left with reminiscences, Which are my best, least understood credentíals. Let me lay one before you. Gather round. Come on, it's a cracker, you'll not find its like.
My company was stationed 'somewhere in Europe', I don't remember the name of the grim town We were besieging. It was well fortified With gates chains embrasures machicolations Batteries redouts vigilantes god knows what. A bristly sort of come-and-get-me place We had tried in vain to penetrate. Logic, I said to myself, think logic. We cannot infiltrate, what's left but up Up and over, what goes up and over? A balloon? Don't be silly, they'd shoot it down. There's only one way, and I should emphasize I was at the peak of my physical powers - A long time ago, yes yes I know - I climbed up onto our biggest cannon And when the next huge ball began to emerge I jumped it, like on horseback, and was off Whizzing into the smoky air. Aha, I thought this is how to do it! But then, Halfway towards the enemy, I wondered: Would they not catch me, string me up as a spy? Not good! I must get back, but back how? Logic again saw just one solution: Transfer to the next enemy cannonball Coming towards me: a delicate operation, But I accomplished it, and so back home.
Not the most glorious of episodes, I hear you say. Oh but it was, it was! Was the siege lifted? I really don't know. Did the enemy surrender? I cannot recall. What I rememberis the exhilaration Of the ball between my knees like a celestial horse. And the wind whistling its encouragement And at the high point of my flight an eagle Shrieking at the usurper of that space Between ground and sky, between friend and foe, Between the possible and the impossible. I shrieked back to the wild bird in my gladness. What an unearthly duet - but life, life!
|
Napom az ágyugolyók között (Hungarian)Európa csupa háború. Síkságai vérben áznak. Egyezményeket írnak alá, egyezményeket szegnek meg, felednek el, Birodalmakat robbantanak szét a történelem fegyverei, Birodalmakat égetnek fel a történelem lángjai – Aggódnunk kellene itt, békében ülve? Persze, hogy nem. Dehogynem. Nem tudom. Tudom, hogy harcoltam, voltak szövetségeseim, De már csak emlékek maradtak, Amelyek legjobb, legkevésbé megértett igazolványaim. Hadd fektessek le egyet elétek. Gyűljetek köré. Gyertek csak, ez valami különleges, nem találni párját.
A századunk „valahol Európában” állomásozott. Nem emlékszem a nevére a nyomasztó városnak, Amelyet ostromoltunk. Komoly erődítmény volt Kapukkal, láncokkal, lőrésekkel, gyilokjárókkal, Ütegekkel, fejbe toluló vérrel, őrökkel, ki tudja, mivel, Afféle szőrös, „na-gyere-csak” típusú hely, Amit hiába próbáltunk bevenni. Logika, mondtam magamnak, logika! Ha nem tudunk áttörni, nincs más megoldás, mint fel, Fel és át a falak fölött, mi mehet fel és át? Egy léggömb? Ne légy ostoba, azt lelőnék. Csak egy út maradt, és hangsúlyozom, Ekkoriban erőm teljében voltam – Régen volt már, tudom – Felmásztam legnagyobb ágyúnk hátára, És mikor a következő óriási golyó előtűnt, Felpattantam rá, mint egy lóra, és már száguldottam is A füstös levegőn keresztül. Aha, Gondoltam, így kell ezt csinálni! De aztán, Félúton az ellenség felé eltöprengtem: Mi lesz, ha elkapnak és felkötnek, mint kémet? Mégse volt jó ötlet! Vissza kell jutnom, de hogyan? A logika ismét csak egy megoldást nyújtott: Át kell másznom egy szembejövő, ellenséges Ágyúgolyóra; nehéz művelet, De sikerült, és visszatértem a táborba.
Nem valami dicsőséges epizód, Mondhatjátok. Dehogynem, dehogynem! Sikeres volt az ostrom? Nem tudom. Megadta magát az ellenség? Nem emlékszem rá. Csak arra emlékszem, milyen lelkesítő érzés volt, Térdem közt a golyó, mint egy égi paripa, A szél bátorító fütyülése, És röppályám legmagasabb pontján egy sas Rikoltott a betolakodóra, aki berepült Ég és föld, barát és ellenség, Lehetséges és lehetetlen közé. Örömömben visszarikoltottam a vad madárnak. Micsoda földöntúli duett – de ah, micsoda élet!
|