Rexroth, Kenneth: Otthonunk a kőben van (részlet) (Our Home Is in the Rocks (detail) in Hungarian)

Do I fear death?
As far as I can make out I
Feel towards death as Rochefoucauld
Must have felt, though I don't recall
He ever mentioned it.
 
The dead
Cow that stunk in the hemlock thicket
Three years ago is now only
Bright white bones on the bright green
Grass by day. When I walk out
Late at night they glimmer like pearls
By the waning moonlight, nodes of
Light in the amorphous dimness.
It is spring again and I am
Back from Europe. The frogs' children
Sing in the wet meadow. The green
Pronged fires burst from the buckeye
Again. Again the rosy web
Of alder twigs catches the moon.
Again the small hazel flowers
Put forth their crimson serpent tongues.
Perched on his rock the aplodontia,
The mountain beaver, with the face
Of an overfed angel, eyes me
With his black jewels of ultimate
Innocence. Of far feebler folk
Than the Scripture's coney, he dies
If touched, so quietly you can't
Believe he is dead, as he lies
So still in your hand, breathless, with
Dulling eyes.

Félek-e a haláltól?
amennyire latolgathatom
úgy érzem a halált, mint Rochefoucauld
kellett érezze, bár nem emlékszem rá
hogy hozzászólt volna valaha.
 
A halott
tehén, amely mérges bozótban bűzlött
három év előtt, ma már nem egyéb, mint
fénylő fehér csont a világoszöld
gyepen, nappal. Ha késő éjjel
kimegyek, úgy parázslik, mint gyöngyök
holdfogyatkozáskor, fénycsomók
az alaktalan sötétben.
Megint tavasz van és én
Európából viszajöttem. Békaporontyok
kuruttyolnak a nedves réten. Zöldszegélyes
tüzek gyúlnak ki újra a
gesztenye kérgéből. Az égerfa
rózsaszín lombja újra súrolja a holdat.
Apró mogyorószirmok öltögetik
kárminvörös kigyónyelvecskéiket.
Szikláján ülve Aplodontia, a hegyi hód
mered rám, arca egy túl táplált angyalé,
fekete ékszerével az ártatlanság maga,
gyengébb fajtához tartozik, mint a Biblia
házinyula, - meghal, ha megérintik oly
nyugodtan, hogy nem is hinnéd,
hogy halott,
ahogy csendesen tenyeredben
fekszik lélegzet nélkül,
kioltott szemekkel.