Robinson, Agnes Mary: Etruszk sírok (részlet) (Etruscan Tombs (detail) in Hungarian)

To think the face we love shall ever die,

And be the indifferent earth, and know us not !

To think that one of us shall live to cry

On one long buried in a distant spot !

O wise Etruscans, faded in the night

Yourselves, with scarce a rose-leaf on your trace ;

You kept the ashes of the dead in sight,

And shaped the vase to seem the vanished face.

But, O my love, my life is such an urn

That tender memories mould with constant touch,

Until the dust and earth of it they turn

To your dear image that I love so much :

A sacred urn, filled with the sacred past,

That shall recall you while the clay shall last.

Tudni: a szeretett arc halni tér,

közömbös föld lesz s nem gondol reánk!

Tudni: egyikünk majd siratva él,

azt, aki távol s rég a sírba szállt!

Ó, bölcs etruszkok, éjbe rejtezők,

rózsa is alig fedte nyomotok.

A hamvakat hagytátok szem előtt,

s urnáján formát nyert a tűnt halott.

Szerelmem, lásd, ily urna életem:

emlékek mintázzák, gyöngéd kezek,

míg porán s agyagján majd megjelenő

megformált képed, az oly szeretett:

szent urna lesz az, szent múlttal tele,

idéz téged, míg ép a cserepe.