Sandburg, Carl: Early Lynching

Two Christs were at Golgotha.
One took the vinegar, another looked on.
One was on the cross, another in the mob.
One had the nails in his hands, another the stiff fingers holding a hammer driving nails.
There were many more Christs at Golgotha, many more thief pals, many many more in the mob howling the Judean equivalent of "Kill Him! Kill Him!"
The Christ they killed, the Christ they didn't kill, those were the two at Golgotha.
 
Pity, pity, the bones of these broken ankles.
Pity, pity, the slimp of these broken wrists.
The mother's arms are strong to the last.
She holds him and counts the heart drips.
 
The smell of the slums was on him,
Wrongs of the slums lit his eyes.
Songs of the slums wove in his voice,
The haters of the slums hated his slum heart.
 
The leaves of a mountain tree,
Leaves with a spinning star shook in them,
Rocks with a song of water, water, over them,
Hawks with an eye for death any time, any time,
The smell and the sway of these were on his sleeves, were in his nostrils, his words.
 
The slum man they killed, the mountain man lives on.

Két Krisztus volt a Golgotán.
Egyik az ecetet itta, belenézett a másik.
Egyik a kereszten függött, a másik a tömegben.
Az egyik Krisztus kezét szegek szúrták keresztül, a másik merev ujjai közt a kalapáccsal verte a szegeket.
Sokkal több Krisztus volt a Golgotán, sokkal több tolvaj alak, sokkal több a tömegben, és ugyanazt a szöveget üvöltötték, mint a Júdeaira: „Öld meg! Öld meg!"
Meggyilkolták ők Krisztust, s Krisztust nem ölték meg, két Krisztus volt a Golgotán.
 
Szánjátok meg, sirassátok a tört térdeket.
Szánakozzatok a szétmorzsolt csuklók cafatjain,
Az édesanya karja mindvégig erős,
Tartja fiát, és számlálja szíve vércseppjeit.
 
A nyomornegyedek szaga gomolygott fölötte.
A nyomornegyedek igazságtalanságai gyújtották fel a szemét,
Hangjába a szegények dala szövődött,
A szegények gyűlölői gyűlölték az ő szegény-szivét.
 
Bennük reszkettek levelei egy hegyi fának,
És rázkódtak bennük egy zuhogó csillag levelei,
Fölöttük a sziklák zengtek a víz, a víz dalával,
Karvalyok szeme meredt a halálra, a halálra mindig készen,
Az ő szaguk gomolygott Krisztus ingének ujján, orrcimpáján és szavain.
 
A nyomornegyed emberét megölték ők, de tovább él a hegyi ember.