Scott, F. R.: Hulló levél (Windfall in Hungarian)

Until this poem is over, I shall not leave
This leaf held like the heartache in my hand,
The sun pulls as a brave contagion,
Fallen from branches wounded by a wind
And resting, now as green as when it flew
With sap in the stalk [...]

This small complete and perfect thing
Cut off from wholeness is my heart’s suffering.
This separate part of something grown and tom
Is my heart’s image that now rests on stone.

This is a leaf I talk to as a lover
And lay down gently now my poem is over.

Míg vége nincs e versnek, el nem engedem
e levelet, mint fájó szív, tartom kezembe,
a nap tűző ragálya szakította le 
szél tépázta ágak közül esett le,
s most itt pihen, zöld s nedvdús minden ér,
s oly feszes, mintha lengetné a szél.

Az egészből kitépve oly egész e
kis semmi szívem minden szenvedése.
Nőtt, élt, kiszakadt része itt külön:
szívem mása, mely pihen egy kövön.

Egy levélnek vallottam így szerelmet,
s most lágyan leteszem, vége a versnek.