Sidney, Philip: Astrophel és Stella 31 (Astrophel and Stella 31 in Hungarian)

With how sad steps, O Moon, thou climb'st the skies !

How silently, and with how wan a face !

What, may it be that even in heavenly place

That busy archer his sharp arrows tries?

Sure, if that long with love-acquainted eyes

Can judge of love, thou feel'st a lover's case;

I read it in thy looks;  thy languisht grace

To me that feel the like, thy state descries.

Then, even of fellowship, O Moon, tell me,

Is constant love deemed there but want of wit?

Are beauties there as proud as here they be?

Do they above love to be loved, and yet

Those lovers scorn whom that love doth possess?

Do they call virtue there, ungratefulness?

Óh Hold, be búsan hágod az eget!

be némán, s arcod, hogy sápadozik!

Az a gyors ijjász éles nyilait

szórva tán a mennyben is incseleg?

Ha szerelmes szem bírája lehet

a szerelemnek, hát ez betegít;

szemedből látom; lankadt bájaid

tükrében saját bánatom remeg.

Mondd hát, óh Hold, sorstársam, a hüség

nálatok csak butaságot jelent?

És mint itt, ott is gőgös, aki szép?

Szerelemért szeretnek odafent

s az igaz szivet mégis megvetik?

A hálátlanság az erény nekik?