Southey, Robert: Blenheim után (The battle of Blenhem in Hungarian)

It was a summer evening,

Old Kaspar's work was done,

And he before his cottage door

Was sitting in the sun,

And by him sported on the green

His little grandchild Wilhelmine.

 

She saw her brother Peterkin

Roll something large and round

Which he beside the rivulet

In playing there had found;

He came to ask what he had found,

That was so large, and smooth, and round.

 

Old Kaspar took it from the boy,

Who stood expectant by;

And then the old man shook his head,

And with a natural sigh,

"'Tis some poor fellow's skull," said he,

"Who fell in the great victory.

 

I find them in the garden,

For there's many here about;

And often when I go to plough,

The ploughshare turns them out!

For many thousand men," said he,

"Were slain in that great victory."

 

"Now tell us what 'twas all about,"

Young Peterkin, he cries;

And little Wilhelmine looks up

With wonder-waiting eyes;

"Now tell us all about the war,

And what they fought each other for."

 

"It was the English," Kaspar cried,

"Who put the French to rout;

But what they fought each other for

I could not well make out;

But everybody said," quoth he,

"That 'twas a famous victory.

 

My father lived at Blenheim then,

Yon little stream hard by;

They burnt his dwelling to the ground,

And he was forced to fly;

So with his wife and child he fled,

Nor had he where to rest his head.

 

With fire and sword the country round

Was wasted far and wide,

And many a childing mother then,

And new-born baby died;

But things like that, you know, must be

At every famous victory.

 

They said it was a shocking sight

After the field was won;

For many thousand bodies here

Lay rotting in the sun;

But things like that, you know, must be

After a famous victory.

 

Great praise the Duke of Marlbro' won,

And our good Prince Eugene."

"Why, 'twas a very wicked thing!"

Said little Wilhelmine.

"Nay ... nay ... my little girl," quoth he,

"It was a famous victory."

 

"And everybody praised the Duke

Who this great fight did win."

"But what good came of it at last?"

Quoth little Peterkin.

"Why, that I cannot tell," said he,

"But 'twas a famous victory."

Nyáreste volt, vén Kaspar,

hogy dolga véget ért,

háza előtt, a napsütött

ajtóban üldögélt;

s kisunkája, Vilma, ott

a pázsiton ugrándozott.

 

Fivérét, Pétert leste, mert

az talált valami

nagy gömbölyűt, míg a patak

partján volt játszani;

s jött, hogy megkérdje, mi lehet,

mért oly nagy, sima és kerek.

 

Kaspar elvette tőle és

a fiú állt, fülelt;

fejét csóválta az öreg,

sóhajtott, s így felelt:

„Emberfej volt ez, gyermekem,

mit levágott a győzelem.

 

Leltem én már a kertben

több ilyen kobakot;

ha szánt ekém, vasával én

sokat kiforgatok.

Mert férfi hullt, teméntelen,

míg eljött a nagy győzelem."

 

„Mesélj el mindent minekünk” –

Péter így kiabál;

s a kicsiny Vilma föltekint,

szeme csodára vár:

„Mondd el, a harc hogy s mint esett,

s miért küzdött a két sereg."

 

Kaspar szólt: „Győzött Anglia

a franciák felett;

de azt már nem tudom, miért

küzdött a két sereg.

De mindig azt mondták nekem:

dicső volt az a győzelem.

 

Apám akkor Blenheim körül,

a víz partján lakott;

porig leégett otthona,

világgá futhatott:

vele volt párja, gyermeke,

s fejét nem volt hol hajtsa le.

 

Hol kard s a láng gyilkolt, hazánk

lett néma pusztaság,

haltak az újszülöttek és

a szoptatós anyák:

de már effélét megterem

minden ily dicső győzelem.

 

Úgy mondják iszonyú látvány volt

csak a mező nyert vele;

sokezer holttesttel tele,

a napon fekve rothadón;

de már effélét megterem

miután ily dicső a győzelem.

 

Áldották győztes Eugént

s Marlboro' herceget."

Megszólalt a kis Vilma most:

„Rút dolog lehetett!"

S így az öreg: „Nem, gyermekem!

Dicső volt az a győzelem.

 

S ünnepelték a herceget,

ki nyert ily nagy csatát."

„De mindennek mi haszna volt?"

Péterke közbevág.

„Okát bár meg nem fejthetem,

dicső volt az a győzelem."