Stafford, William: Sötétben utazva (Traveling Through The Dark in Hungarian)

Traveling through the dark I found a deer

dead on the edge of the Wilson River road.

It is usually best to roll them into the canyon:

that road is narrow; to swerve might make more dead.

By glow of the tail-light I stumbled back of the car

and stood by the heap, a doe, a recent killing;

she had stiffened already, almost cold.

I dragged her off; she was large in the belly.

My fingers touching her side brought me the reason--

her side was warm; her fawn lay there waiting,

alive, still, never to be born.

Beside that mountain road I hesitated.

The car aimed ahead its lowered parking lights;

under the hood purred the steady engine.

I stood in the glare of the warm exhaust turning red;

around our group I could hear the wilderness listen.

I thought hard for us all--my only swerving--,

then pushed her over the edge into the river.

Sötétben utazva elütött szarvast találtam

a Wilson River-i országút szélén.

Legjobb az ilyet a kanyonba hengeríteni:

keskeny az út; kerülgetése új halált hozhat.

Féklámpa-fénynél az autó mögé botorkáltam

s megálltam a dög mellett: tehén volt, friss gázolás,

de már megmerevedett, majdnem kihűlt.

Meglódítottam; puffadt volt a hasa.

Oldalát tapogatva ujjaim felfedték az okot –

oldala meleg volt, gidája várt odabenn,

a még élő, soha meg nem születendő.

A hegyi út szélén habozva álltam.

A kocsi előrevetette tompított fényét;

a fedő alatt dorombolt a türelmetlen motor.

Meleg füstjében álltam, a stopfénytől vörösen;

csoportunk körül hallottam a fülelő vadont.

Mindnyájunkra gondoltam, erősen – egyetlen kerülőm -,

és az út széléről a folyóba löktem a szarvast.