Symons, Arthur: The Return

A little hand is knocking at my heart,
And I have closed the door.
“I pray thee, for the love of God, depart:
Thou shalt come in no more.”
 
“Open, for I am weary of the way.
The night is very black.
I have been wandering many a night and day.
Open. I have come back.”
 
The little hand is knocking patiently;
I listen, dumb with pain.
“Wilt thou not open, any more to me?
I have come back again.”
 
“I will not open any more. Depart.
I, that once lived, am dead.”
The hand that had been knocking at my heart
Was still. “And I?” she said.
 
There is no sound, save in the winter air,
The sound of wind and rain.
All that I loved in all the world stands there,
And will not knock again.

A szívemen kopog egy régi kéz.
Bezártam ajtaját:
„Menj innen, a hangod már nem igéz,
kérlek, menj vissza hát.”
 
„Nyiss ajtót, bús vagyok és fáradott,
éj ül a táj fölött.
Átvándoroltam éjét és napot,
s most, lásd, érted jövök.”
 
A régi kéz kopog türelmesen,
és fájó hangja sért
„Hát nem nyitod ki, nem vársz már te sem?
Nem kell, ki visszatért?”
 
„Menj, menj. Én, aki éltem, most alant
halott vagyok, halott.”
„Én is” felelt a síró, tompa hang,
s a kéz elhallgatott.
 
Most csend van, csak a tél sír keserűn,
szél veri a dobot.
A szerelem bolyong az éjbe künn
és többé nem kopog.