Symons, Arthur: Fehér vanília (White Heliotrope in Hungarian)

The feverish room and that white bed,
The tumbled skirts upon a chair,
The novel flung half-open, where
Hat, hair-pins, puffs, and paints are spread;

The mirror that has sucked your face
Into its secret deep of deeps,
And there mysteriously keeps
Forgotten memories of grace;

And you half dressed and half awake,
Your slant eyes strangely watching me,
And I, who watch you drowsily,
With eyes that, having slept not, ache;

This (need one dread? nay, dare one hope?)
Will rise, a ghost of memory, if
Ever again my handkerchief
Is scented with White Heliotrope.

A fehér ágy, a lázfűtött
szoba, a szék szoknyák alatt,
a félredobott könyv – kalap,
hajtűk, festék s papucs között;

s felszíva arcvonásaid,
a mélységes mélyű tükör,
hol a titokzatos gyönyör
felejtett emléke lakik;

s te fél-ébren, fél-meztelen,
fürkészőn pillantva felém,
míg álmosan figyellek én,
s virrasztástól sajog szemem;

(reményt kelt, vagy irtózatos?)
e kísértet-kép visszatér,
ahányszor zsebkendőm Fehér
Vaníliától illatos.