Tennyson, Alfred Lord: The Day-Dream - Prolog

O Lady Flora, let me speak:

A pleasant hour has passed away

While, dreaming on your damask cheek,

The dewy sister-eyelids lay.

As by the lattice you reclined,

I went thro’ many wayward moods

To see you dreaming–and, behind,

A summer crisp with shining woods.

And I too dream’d, until at last

Across my fancy, brooding warm,

The reflex of a legend past,

And loosely settled into form.

And would you have the thought I had,

And see the vision that I saw,

Then take the broidery-frame, and add

A crimson to the quaint Macaw,

And I will tell it. Turn your face,

Nor look with that too-earnest eye–

The rhymes are dazzled from their place

And order’d words asunder fly.

Óh Lady Flóra, halld tehát:

egy édes óra tölt el itt,

mig párna-arcon altatád

pilláid testvér-íveit.

Míg te szunnyadtál lankatag,

a rács mögé szeszélyből én

meglesni jöttem álmodat

a nyári lombok hátterén.

S álmodtam én is - mig tolult

álmaim forró halmazán

egy rege halk visszfénye gyult

és öltött alakot lazán.

S ha tudni, mit gondoltam el

s vágysz látomásom látni most,

vedd himzőrámád és keverj

madár-rajzodba csöpp pirost:

addig elmondom. Csak ne nézz,

ne nézz reám oly komolyan,

mert rímem káprázatba vész,

s rendezett szavam szétsuhan.