Thomas, Dylan: Még nem zörgettem (Before I Knocked in Hungarian)
|
Before I Knocked (English)Before I knocked and flesh let enter, With liquid hands tapped on the womb, I who was as shapeless as the water That shaped the Jordan near my home Was brother to Mnetha's daughter And sister to the fathering worm.
I who was deaf to spring and summer, Who knew not sun nor moon by name, Felt thud beneath my flesh's armour, As yet was in a molten form The leaden stars, the rainy hammer Swung by my father from his dome.
I knew the message of the winter, The darted hail, the childish snow, And the wind was my sister suitor; Wind in me leaped, the hellborn dew; My veins flowed with the Eastern weather; Ungotten I knew night and day.
As yet ungotten, I did suffer; The rack of dreams my lily bones Did twist into a living cipher, And flesh was snipped to cross the lines Of gallow crosses on the liver And brambles in the wringing brains.
My throat knew thirst before the structure Of skin and vein around the well Where words and water make a mixture Unfailing till the blood runs foul; My heart knew love, my belly hunger; I smelt the maggot in my stool.
And time cast forth my mortal creature To drift or drown upon the seas Acquainted with the salt adventure Of tides that never touch the shores. I who was rich was made the richer By sipping at the vine of days.
I, born of flesh and ghost, was neither A ghost nor man, but mortal ghost. And I was struck down by death's feather. I was a mortal to the last Long breath that carried to my father The message of his dying christ.
You who bow down at cross and altar, Remember me and pity Him Who took my flesh and bone for armour And doublecrossed my mother's womb.
|
Még nem zörgettem (Hungarian)Még nem zörgettem nyittatásra S már méhben vert a fátyol-kéz. Ki lettem a Jordánnak ráma, Formátlan voltam, mint a víz. Mnetha lányának voltam bátyja, Nemző féregnek húga is.
Míg voltam – a tavaszra, nyárra Süket, a napra, holdra vak, Dobajra figyelt húsom álma – Mely ömlés volt még s nem alak –, Óncsillag-esős kalapácsra, Atyáméra, a menny alatt.
Már kaptam híreket a télről, Jég-dárdát, gyermekded havat, Szelet, szél volt húgocska-kérőm, Gyehenna-harmat rémszakadt, Erem dagadt időtől érőn, Sejtésem volt az éj s a nap.
Fogamzatlan már kínpad-álom Eleven névbetűt csavart Liliom-csontomból, hogy fájjon A facsart hús, ha kihasad, s íródott ér-bitó a májon, Velőben tüske, iszalag.
Volt szomjas a képzetlen gége. A kút, mit körít bőr meg ér, Hol cseveg szó s víz keveréke, Míg rossz futást nem kezd a vér. Ismertem szerelemre, éhre, S nyűre, ami saramban él.
A tengerre halandó lényem Kitaszította az idő, Hogy sós kalanddal megigézzen Az ár, a sosem pihenő. Ki dús voltam, még dúsabb lettem, Nap-tőke levét nyeldeső.
Ki húsból s szellemből születtem, Halandó lettem, mint a lét, Halál-szárnytolltól leüttettem, Végsőt lehelő fiuként, Hosszan atyámhoz fölleheltem, Megváltójának holt hirét.
Te, ki keresztnél borúlsz térdre, Ne feledj, s szánd, ki engemet Csont-pajzsul vett, s anyám méhére Hurkot is keresztként vetett.
|