Thomas, Dylan: Az erő, mely zöld száron hajt virágot (The force that through the green fuse drives the flower in Hungarian)

The force that through the green fuse drives the flower
Drives my green age; that blasts the roots of trees
Is my destroyer.
And I am dumb to tell the crooked rose
My youth is bent by the same wintry fever.

The force that drives the water through the rocks
Drives my red blood; that dries the mouthing streams
Turns mine to wax.
And I am dumb to mouth unto my veins
How at the mountain spring the same mouth sucks.

The hand that whirls the water in the pool
Stirs the quicksand; that ropes the blowing wind
Hauls my shroud sail.
And I am dumb to tell the hanging man
How of my clay is made the hangman's lime.

The lips of time leech to the fountain head;
Love drips and gathers, but the fallen blood
Shall calm her sores.
And I am dumb to tell a weather's wind
How time has ticked a heaven round the stars.

And I am dumb to tell the lover's tomb
How at my sheet goes the same crooked worm.

Az erő, mely zöld száron hajt virágot,
Hajtja zöld korom: és mi gyökeret ráz,
Pusztítva rám ront.
S nem mondom a rózsának: ugyanegy láz
Görnyeszti őt és ifjuságomat.

Az erő, mely vizet hajt át a sziklán,
Hajtja piros vérem; s mi szájaló árt száraszt,
Aszályt taszít rám.
S nem szájalom az érnek: ugyanaz a száj az,
Mely elszívja hegyi patak vizét.

A kéz, amely örvényt dobott a tóba,
Kavarja a fövenyt: s mely szelet bénit,
Vitorlám visszafogja.
De az akasztottnak nem mondom én itt,
Hogy agyagomból olt meszet a hóhér.

Az idő ajka a kútfőt kiissza.
Csöpög a vágy s gyűlik, de vér ha csöppen,
Sebét csitítja.
S nem mondom a szélnek: az idő csöndben
Eget hogy ketyegett a csillagok köré.

S nem mondom el a halott szeretőknek,
Hogy az a féreg rág engem, mi őket.