Wilde, Oscar: Le Panneau (Le Panneau in Hungarian)

Under the rose-tree's dancing shade
There stands a little ivory girl,
Pulling the leaves of pink and pearl
With pale green nails of polished jade.

The red leaves fall upon the mould,
The white leaves flutter, one by one,
Down to a blue bowl where the sun,
Like a great dragon, writhes in gold.

The white leaves float upon the air,
The red leaves flutter idly down,
Some fall upon her yellow gown,
And some upon her raven hair.

She takes an amber lute and sings,
And as she sings a silver crane
Begins his scarlet neck to strain,
And flap his burnished metal wings.

She takes a lute of amber bright,
And from the thicket where he lies
Her lover, with his almond eyes,
Watches her movements in delight.

And now she gives a cry of fear,
And tiny tears begin to start:
A thorn has wounded with its dart
The pink-veined sea-shell of her ear.

And now she laughs a merry note:
There has fallen a petal of the rose
Just where the yellow satin shows
The blue-veined flower of her throat.

With pale green nails of polished jade,
Pulling the leaves of pink and pearl,
There stands a little ivory girl
Under the rose-tree's dancing shade.

Ott, ahol árnyas a csalit
áll egy ivor, kis drága nő,
a körme zöldes drágakő,
halvány, piros rózsát szakít!

És hull-hull a vörös levél
és a fehérek szállanak
a kék medencén, hol a nap
mint aranyos sárkány henyél.

És a fehér levél repül
és a vörös ing hanyagul,
ez sárga szoknyájára hull,
az meg hollóhajára ül.

A lány lantot vesz s énekel,
kirebben egy skarlát-nyakú,
ezüstbegyű, ezüst darú
s ércszárnnyal tör az égre fel.

A lány dalol, kezébe lant,
úgy énekel, mint egy mese,
mandulaszemű kedvese
bámulja a füvön, alant.

És felsikolt most szörnyüképp
az édes, könnye megered,
gonosz tövis sebezte meg
rózsás-eres kagylófülét.

És most nevet, megint kacag,
egy rózsa szirma hullt oda,
hol sárga csipkefátyola
mutat egy kék-eres nyakat.

Halvány, piros rózsát szakít,
a körme zöldes drágakő,
áll az ivor, kis drága nő,
ott, ahol árnyas a csalit!